Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kovács Kálmán Árpád: Adalékok a protestáns patronátus dualizmus kori kérdésköréhez
Kovács Kálmán Árpád adófizetője. A miniszteri álláspont szerint tehát közadója arányában ő is tartoznék az avertált párbért fizetni. Kaposvár földesurai a jobbágyfelszabadítás előtt az Esterházy hercegek voltak, akik ilyen minőségükben a kegyúri jogokat is gyakorolták. Az 1873-as rendezett tanácsú várossá válás alkalmával a közösség nem vette át a kegyúri jogokat, így azt a volt földesuraság vállalta el. Kegyúri kötelezettségén túl most rá háramlanék át a hívek párbér-kötelezettségének egy jelentékeny része is. Pedig a párbér lényege szerint személyes egyházi illeték lenne, amelyet nem vagyoni arány, hanem a hívek egyenlőségének elve alapján kell(ene) fizetni. Ilyen körülmények között nem lehet az 1868. évi Lili. te. 23. §-át azon a megszorító módon értelmezni, ahogy ezt a miniszter tette. A törvényhely valós értelme így kizárólag az lehet, hogy a formális szerződéses kötelezettségeken alapuló segélyezések addig továbbra is fennmaradhassanak, amíg ezeknek a közjoggal való összeegyeztetése és a korszellemmel ellenkező, még létező anakronizmusok kiküszöbölése meg nem valósul. Ha nem ez lenne, akkor az 1791. XXVI. te. értelmében a különböző vallásfelekezetekből álló politikai község egyházi párbér terhet egyáltalán nem viselhetne, és az ezzel ellenkező minden szerződés ipso jure semmis lenne. Az 1868. évi Lili. te. 23. §-a alapján ebben az esetben az 1731-es Károly-féle rendelkezést kellene alkalmazni.61 A belső somogyiak érvelésükben két katolikus jogtudós nézeteivel vitatkoznak, Kőnek Sándoréval és Szeredy Antaléval. Ok az 1723. évi LXXI. törvénycikkre alapozva állapították meg, hogy a kegyúr tartozik az egyház építkezési költségeit fedezni és a plébánosokat eltartani. Ez a jogértelmezés annyira átment a köztudatba, hogy szinte minden bíróság kénytelen volt kétségtelen jogszabályként elismerni, pedig a két evangéliumi egyházat közösen érdeklő ügyekben kiküldött bizottság jogászai joggal vetették föl, hogy a kegyuraság aktuális értelmezése osztrák hatást mutat, mely végső formáját az 1855-ös Konkordátum után nyerte el Magyarországon. Kegyurasági terhek alatt a megfelelő alapítványi támogatás biztosítását, a szükségletek szerinti építtetést és (lelkészi) fizetés kiutalását szokták érteni, pedig ez a hagyományos magyar törvényekben sem ebben a formában érvényesült. Ha a nevezett törvényhely első két paragrafusát összefüggéseiben nézzük, a templom értelmében vett egyházakról és a katolikus plébánosokról való gondoskodás elsősorban a püspökök kötelessége, mely kötelességei ellen vétő főpapok javait zár alá is lehet venni. A földesúr terhe pedig annyi, hogy az egyház javára telket (és nem megfelelő alapítványt) biztosítson, és az építkezés és fenntartás költségeiben a népre eső rész behajtásáról (feudális közhatalomként) gondoskodjon. Tehát a nevezett törvényhelyre nemcsak az építtetés, de még a plébánosok fizetése sem alapítható.62 A fentiek érthetővé teszik, hogy a debreceni patronátus 1891 -ben ismét kiélesedő vitájában mind a két fél megnevezi az alapvető jegecesedési pontokat: 1.) Tekinthető- ek-e a debreceni római katolikus egyházközség épületei olyan városi törzsvagyonnak, melyért a városnak teljes mértékben helytállnia kellene? Méltányos-e, hogy a város 61 A belső-somogyi egyházmegye 1891. június 4-i átirata, i. m., 404-408,421-424. 62 A két evangélikus egyházat közösen érdeklős ügyekben kiküldött bizottság felterjesztése a kultuszminiszterhez, PEIL, 1907,228. 38 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017-4
