Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 4. szám - OKTASS, HOGY ÉLJEK - Tarsoly Eszter: Tökéletesnek lenni
Tökéletesnek lenni és inkább egy középszintet megcélozva evickélünk a hitéletben, ahol felmenthetjük magunkat a tökéletesség alól. Jézus kimondja: amit tehát szeretnétek, hogy veletek cselekedjenek, azt cselekedjétek ti is. Ültesd a szívedbe, amit megtanultál, és hagyd, hogy kikeljen! Akkor megérted, hogy a törvény csak betű, és minden módosítás kompromisszum. „Ha a szívről van szó, nem lehet helye kompromisszumnak [...].” „Isten igéje leleplezi legbensőbb gondolatainkat és úgy talál el, ragad meg bennünket, ahogy vagyunk és azt mondja, amit nekünk újra és újra és kell hallani.”1 A törvény kell. A szabályok, a korlátok jók, mert nemcsak megvédenék, hanem medret adnak a történéseknek, irányítanak a döntéshozatalban, biztonságot nyújtanak a szédítően sok újdonság közepette. Rendet hivatottak tenni a rendszerben. De a törvény előtt az ember nem jó, s az ember előtt sem a legtöbb törvény, mert a szabályokat bilincsnek érzi, és nem akar korlátozott lenni. A törvény el- és megítél, könyörtelenül rávilágít a hiányosságainkra, a tévedéseinkre. Van-e olyan, aki maradéktalanul be tud tartani minden egyes rendelkezést, törvényt, szabályt? Ha így lenne, nem szorulnának módosításra a javaslatok. Isten kell. Még annak is, aki utolsó lélegzetig tagadja, vagy fölényes mosollyal ellegyinti még a gondolatából is. О nemcsak megvéd, hanem medret ad az életünk történéseinek, vezet, segít a döntéseinkben, biztonságot nyújt, ha beleszédülünk az újabb és újabb kihívásokba. De Isten előtt az ember önmagában nem jó. Az volt, amikor megalkotta őt, de az isteni tökéletesség fehér ruháján foltot ejtett az engedetlenség első falatja, és „nincs igaz ember egy sem, nincsen, aki értse, nincsen aki keresse Istent... nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem”. (Róm 3,1 Okk) Isten igazságossága elégtételt követel, s így elítél és könyörtelenül rávilágít a hiányosságainkra, a bűneinkre. Van-e olyan, aki maradéktalanul meg tudja tartani parancsolatait, rendelkezéseit? Van-e olyan, aki megállhatna Előtte? Megy az Istentől kapott lecke, amíg fel kell mondani. Egyhuzamban végigfújjuk. A gyakorlati vizsga már húzósabb, magas a mérce, amit meg kell ugrani. Persze könnyebb lenne, ha nem lenne ilyen ez a világ, nem lenne rohanás, rosszindulat, főnök és undok szomszéd... ahogy Adrian Plass írja: „Nagyon jó keresztény lennék, ha időnként nem zavarnák meg mások az életemet.” Bár megtanítaná ezt is a Teremtő! De hogy legyen valósággá? Iratkozzam be még egy tanfolyamra, ahol elsajátíthatom? Végezzek el még valamit, amivel új ismereteket szerezhetek? Maradjak az eddigieknél, vagy kezdjek valami újat? Olvassak el még jó pár könyvet, tanuljak nyelveket, olvassak kritikusokat, hallgassak előadásokat? Tanít az Isten, mindenkor. Ezt hiszem és vallom. Oktat, hogy éljek. Legutóbb, amikor úgy álltam az életeseményeim fölött, mint osztályismétlő Isten iskolájában, és kicsit fárasztónak találtam már, hogy újra és újra fel akarja hívni a figyelmem a Fennvaló valamire, amit én — úgy tűnik — valahogy nehezen fogok fel, szinte nyafogva említettem meg egy kedves barátomnak, hogy tanít az Isten. Mire ő csak ennyit válaszolt: akkor figyelni kell! 1 Neumann, Frederick: Az új szív, A Hegyi Beszéd magyarázata, Ford. Dr. Töth Károly, Budapest, MRE Kálvin, 1992,106. 2017-4 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 11
