Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Kodácsy Tamás: A protestáns örökösítés teológia öröksége
A protestáns örökösítés teológiai öröksége visszahatni Isten kijelentése tekintélyének forrására.7 A legtöbb, amit kanonizáció nélkül mondhatunk egy hitvallásban, az az, amit a Második Helvét Hitvallás is aláhúz: a Szentírás tekintélye önmagától van, nem másoktól (beleértve magát a hitvallást is). A Sola Scriptura elvvel kihajítottuk volna a hagyományt? Szó sincs róla! Először is, látnunk kell, hogy a dogmákat lerázó, hagyománymentes keresztyén- ségnek — bármilyen furcsán hangzik is — komoly hagyománya van. Minden rajongó hagyományellenes keresztyén eszménél rá kell kérdeznünk, hogy a dogma iránti ellenkezés itt olyan-e, mint Gottfried Arnold radikális pietizmusa vagy Lev Tolsztoj reformkeresztyénsége a Hegyibeszéd szellemében, avagy inkább mint Albert Schweitzer élettiszteletének teológiája? Vagy nem mérhetőek ezekhez a nagy dogmaellenes dogmatikákhoz, és egyszerűen minden hagyománytól, előzetes ismerettől függetlenül valamilyen megvilágosodás gyümölcsei? Másodszor — és témánk szempontjából különösen is fontos módon —, a Szentírás kizárólagossága nem zárja ki a Szentírás-magyarázatok hagyományainak ismeretét. A reformáció nem tüntette el a hagyományt, hanem besorolta a Szentírás értelmezése alá, azzal, hogy a Szentírás az értelmezésben is önmagát magyarázza. Ez teszi olyan különlegessé azt a sajátosan protestáns elvet, amely az írásmagyarázatban is visszacsatol a szöveghez. Harmadszor, a hagyománnyal szembeállónak tűnő Szentírás szövege nem hagyományellenes. A jézusi példabeszédek között egy egyedülálló, összefüggő párt olvashatunk az új megtalálásának módjáról, ahol a szántóföldben megtalált kincsért vagy az igazgyöngyért mindenét eladta a boldog megtaláló, és új érték tulajdonosa lett.8 A kincs, illetve drágakő Jézusra utalhat, amelyért mindenét odaadja az istenkereső ember. Jézus vissza is kérdez a példázatokra: „Megértettétek mindezeket?”, amire jön is a pozitív, lelkes válasz: „Igen.”9 Ebben az igenben szinte ott van a reformáció elő- vételezése, az új értékrend, az új élet, az Isten országa iránti elköteleződés, és minden régiről való lemondás, ahogyan eladja mindenét az ember a sokkal értékesebbért. A halász tanítványok nem halásznak már, az evangélista Máté (Lévi) nem írogat a vámszedő asztalnál, készek új életet kezdeni az „Igen”-nel, arccal az Új Elet felé. Ám Jézus a példázatok megértésének nyugtázásához még egy példázatot told, mintegy csattanós válaszként arra, hogy a tanítványok megérteni vélték Öt, és készek a régi elhagyására és az új iránti lelkesedésre: „Azért minden írástudó, aki tanítványává lett a mennyek országának, hasonló ahhoz a házigazdához, aki újat és ót hoz elő kamrájából.”10 Ez a jézusi mondat, amely kifejezetten a hagyományokat tisztelő írástudókról szól, óvatosságra kell intsen minket. Valójában Péter is halász marad, Máté is ír 7 Ez a hiba kísérti például a Chicagói Nyilatkozatot a Biblia tévedhetetlenségéről (1978), amely belefut abba a zsákutcába, hogy a Biblia tekintélyvesztéséről beszél, amit emberi értelmezéshez kapcsol, pedig a kanonikus szent írásoknak az „elégséges tekintélyük önmaguktól van" (2HH 1). 8 Mt 13,44-46 9 Mt 13,51 10 Mt 13,52 2017-1 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 53
