Sárospataki Füzetek 21. (2017)

2017 / 3. szám - SZEMLE - Hodossi Sándor: Egy Sárospatakról induló tanári karrier kibontakozása (Vincze Tamás: Alkotás és iskolateremtés:Pedagógia tanszék a Tiszántúl egyetemén 1918 és 1941 közt, Debrecen, DUP, 2017 (Oktatáskutatás a 21. században, 5), 193 p.)

Egy Sárospatakról induló tanári karrier kibontakozása

többről van szó, mint puszta illusztrációról. Az önálló debreceni pedagógia tanszék első professzorának munkásságát igyekezett a különféle elfogultságokból táplálkozó torzításoktól megtisztítani, ezzel tárgyilagos értékelést adni Mitrovics professzori időszakának törekvéseiről, eredményeiről. Eddig erre nem sok hajlandóság mutatkozott. Vagy a tanítványok, tisztelők a Mitrovics-emlékkönyvben megfogalmazott pátosza, vagy éppen a sértett Karácsony Sándor ítélete köszön vissza a Mitrovicsról szóló szövegekben, mely szerint elsősorban az esztétikával, s nem a pedagógiával ápolt közeli kapcsolatot a tanszéki előd. Vincze Tamás könyve teljességre törekvőén mutatja be Mitrovics professzori időszakában végzett szerteágazó tevékenységét. Az áttekintés egyik lehetséges kiindulópontja Mitrovics 1940-es rektori székfoglaló beszédének egy gondolata lehet, amelyben megfogalmazta, hogyan tekint az egyetemi tanár szerepre: „A társadalom korábban az egyetemi professzortól nem várt egyebet, mint tudományos előadásokat, esetleg tudományos gyakorlatok irányítását. Ma azonban várja — és jogosan várja - az egyetemes lelkiség magasrendű értékeinek kisugárzását is.” (138.) Mitrovics tehát nem csupán a tudományos hierarchia csúcsán álló szaktudóst, hanem erkölcsi iránymutatás felelősségét is felvállaló váteszt lát az egyetemi tanárban. Az önálló debreceni pedagógia tanszék első professzorának pedagógiai szerepfelfogását két forrás táplálta. Első a protestáns, református meggyőződés, második a kísérleti pszichológia módszere. Hívő reformátusként gondolkodásának természetes kiindulópontja volt, hogy a nevelés alapvető célja a tanítványok Isten országába való betagolódásának segítése. Mitrovics munkásságának további jellemző vonását abban látja a szerző, hogy műveiben az elmélet és a gyakorlat szerves egységet alkot.

Az 1933-as év kiemelkedő jelentőségű volt Mitrovics számára. Ekkor jelent meg nagy neveléselméleti összefoglaló műve, A neveléstudomány alapvonalai, és ebben az évben választották meg elnöknek a Magyar Psychológiai Társaság esztétikai szakosztályában. Mind könyve megjelenésében, mind pedig elnökké választásában korábbi munkássága elismerését, pályájának csúcspontját láthatta. Patakhoz kötődése egész életében megmaradt. Ezt bizonyítja, hogy még nyugdíjazását követően, 1942-ben is publikált a Sárospataki Református Lapok ban, majd 1943-ban a Zempléni Fáklyában jelent meg tanulmánya. Vincze Tamás nemcsak Mitrovics tanári és tudományos tevékenységét, nem is csupán rektori működést vagy a református iskolaügy iránti elkötelezettségét mutatja be, hanem részletesen szól fiatalokat támogató mentori munkásságáról, a személyéhez kapcsolódó tanítványi körről is. (Az ismertebbek közül Zombor Zoltán, Faragó Tibor tanársegédei, valamint Péter Zoltán vagy éppen Fónyad Dezső, Lengyel Imre írtak doktori disszertációt nála.)

A 20. század első évtizedeinek pedagógiai eredményei búvópatakként éltek az államszocializmus évei alatt. Ez a patak a rendszerváltozás után a felszínre tört, és újra lehetett - sőt divatba is jött - Mitrovics Gyulára, de még inkább Karácsony Sándorra hivatkozni. Vincze Tamás munkájának nagy erénye, hogy nem akar divatos lenni, hanem alapos elemző munkával mutatta be Mitrovics Gyula sokoldalú, szerteágazó tevékenységét.

2017-3 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 177