Sárospataki Füzetek 21. (2017)

2017 / 3. szám - PRÉDIKÁCIÓS TÁRHÁZ - Fodor Ferenc: Templom nélküli gyülekezet

Templom nélküli gyülekezet

Nos, Mózes ajkán is valami hasonló csengése volt ennek a mondatnak: „ Uram, te voltál nékünk hajlékunk... ’’Isten itt is akként engedte megérezni jelenlétét, amiben az övéi leginkább szűkölködtek. Pusztában bolyongó, hajléktalan népének Mózes által ezt az igazságot helyezte lelkére. Hajlék akart lenni azok számára, akiknek a fejük fölött nem volt biztonságot jelentő ház, akiknek otthonuk az otthontalan pusztaság volt. Szeretne most így közelíteni hozzánk is. Mind elhoztuk ide azt a hiányérzésünket, ami miatt a lelkűnkben keserűség van. Magányosság terhét, gyász fájdalmát, az idős korból fakadó sok nyomorúságot, céltalanná vált életünket. Érti a keserűséget, amit ezek okoznak. Az eredeti szövegben itt található, hajléknak fordított szó (!w[m) jelentése ‘rejtek(hely) ‘menedék.’ Az Ószövetség több ízben Isten házát is ezzel a kifejezéssel jelöli (5Móz 26,15; Jer 25,30 stb.). De jelenthet olyan menedéket is, ahol az ember meghúzhatja magát. Ö hajlék, ami azt jelenti, őhozzá megyek haza. Benne csendesedem el. Nála merem magam legjobban úgy vállalni, amint vagyok. Mint odahaza. Magas hegyekkel rendelkező országokban lavinaveszély idején menedékházak működnek. A bajbajutottakat mindennel ellátják, amire legjobban szükségük van. Nem luxuscikkeket kínálnak, de ami a létszükséglethez kell, az mind ott van. Valami ilyet jelent nekünk az, hogy Isten a hajlékunk. Menedéke lett Pálnak és Si- lásnak a börtönben, az őskeresztyéneknek az arénákban, gályarab prédikátorainknak és ennek a gyülekezetnek oly sokszor a történelme során. Pál apostol azt írja a kolossébelieknek, hogy „életetek el van rejtve az Istenben Krisztussal” (3,3). Ezzel azt fogalmazza meg, hogy a kolosséiaknak Isten a hajléka, de az övéi ott sincsenek egyedül. Nem is akármilyen társaságban vannak. Krisztussal vannak! Mert Isten testté lett hajléka Krisztus. Őbenne lakozott közöttünk (Jn 1,14). Bárhová is veti az övéit az élet, ő ott van. Nem a világ egy bizonyos helyén, ahová vagy eljutunk az életünk egy-egy válságos időszakában vagy nem, hanem ő mintegy sátrat ver ott, ahol az övéi vannak. „Kiterjeszti sátorát” (Jel 7,15). Isten Krisztusban megmutatott léte és közelsége az életterünk. „Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk”— fogalmaz nagyon ideillően Lukács (Apóséi 17,28). Ez a hajlék nem rombolható le, nem államosítható, mert Megváltónk testének temploma leromboltatott ugyan a Golgotán, de harmadnapon megépült (Jn 2,18-22). Krisztus feltámadása a biztosítéka annak, hogy nekünk lehet Istenben elrejtett életünk.

3) Isten ugyanaz

így olvastuk alapigénkben, hogy az Úr „nemzedékről nemzedékre” hajlékunk. Az ő oltalma olyan, amely nemzedékről nemzedékre megtapasztalható. Hatalma nem ide- ig-óráig való. Nem változik szüntelen. Valami fenséges dolog belegondolni abba, hogy ma ugyanaz az Isten akar kézen fogni, mint aki vezette egykor eleinket is. Dédapám Szentírást naponként tanulmányozó, imádkozó ember volt. Pár éve kezemben volt a Bibliája, amely az évtizedek alatt a család másik ágához került. Megrendültén olvastam a végén családi vonatkozású bejegyzéseit. Arra gondoltam, csak mi változunk. Csak mi megyünk el, de Urunk jön. Ö ugyanaz, aki három nemzedékkel ezelőtt dédszüleimet tanácsolta. De még ennél többről is tudhatunk. Nem csak arról, hogy

2017-3 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 149