Sárospataki Füzetek 21. (2017)

2017 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Enghy Sándor: A reformáció és a rabbinikus írásmagyarázat egy szelete

A reformáció és a rabbinikus írásmagyarázat egy szelete

felfogást, azt beépíti magyarázatába, s mindezt nem kis mértékben, de ahol ez számára kevés, azonnal eljut a Krisztusra mutatásig, és ezzel a felfogásával Bucer csak a kezdet. Jó kezdete annak a folyamatnak, mely majd a reformáció folyamatának írásmagyarázatában jut teljességre.

Bucer a rabbinikus szerzők értelmezésével bizonyítja, hogy számára a tipológia olyan eszköz, mely történeti exegézisben gyökerezik. Bucer ily módon jeleníti meg az Ószövetség krisztológiai olvasatát, mely alapvetően már kezdeteiben sem szakad el a reformáció szándékától.

Bucer esetében feltétlen meg kell jegyeznünk, hogy ő nem pusztán azért idézi a rabbinikus szerzőket, mert le akar velük számolni, hanem ellenkezőleg: értékükre hivatkozik, és felfedezi náluk azt a teológiai gondolkodást, mely hasznos, sőt nélkülözhetetlen az írás megértése szempontjából.

Bucer megőrzi a rabbinikus szerzők zsoltármagyarázatának értékét, és összhangba hozza azt saját olvasatával úgy, hogy megtalálja a messiási értelmezés krisztológiai szívét. Mindezt úgy teszi, hogy nem pusztán a krisztológiai olvasatra koncentrál, hanem odafigyel a történeti keretre, s ebből kiindulva alkalmazza a tipológia eszközét.

így mutat utat Bucer a zsidó exegézis kriticizmusával a reformáció krisztológiai értelmezése számára a zsoltárok magyarázatban, s lesz egyúttal a krisztológiai magyarázat védelmezője a rabbinikus magyarázattal szemben.

E munka nem tér ki a reformáció korának a zsidóságtól való markáns elhatárolódásának kérdéskörére, mely külön tanulmány tárgya lehetne, de ismerjük a zsidó írásmagyarázat teljes elutasításának megfogalmazását, mely szerint a zsidók Krisztus ellenségei, s az írás vak, tudatlan magyarázói csupán.43 Bucerről nyugodt lelkiismerettel elmondhatjuk zsoltármagyarázatai alapján — anélkül, hogy hamis képet akarnánk festenénk róla —, hogy ebben a tekintetben ő sokkal tartózkodóbb. E tanulmány inkább annak a pozitívumnak a felmutatására koncentrál, mely Bucer részéről a zsidó írásmagyarázat használatában mutatkozik. Nem foglalkozunk az elutasító lutheri hangvétel és a dávidi kort hangsúlyozó kálvini magyarázat kérdésével a zsoltárok esetében, hanem örülünk a történeti keretre épülő buceri krisztológiai olvasat jelenségének, mely feltétlenül sajátos a zsoltárok magyarázatában a reformáció korában. Bucer tehát ismeri a krisztológiai olvasattal együtt a zsidó írásmagyarázat értékét, és nem önti ki a fürdővízzel együtt a gyereket akképp, ahogyan a zsidó írásmagyarázat elfogult elutasítói teszik.

43 Sujin Pák is ismerteti ezeket a véleményeket. - Sujin Pák: i. m., 73-76.

2017-1 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 47