Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Nyiri Péter: "Élet és halál van a nyelv hatalmában..."Gondolatok a nyelvi erkölcsről és a nyelvi felelősségről
Nyíri Péter Kibontja magát a tudomány béklyóiból, lerázza magáról a paradigma, a kanonizált elmélet kereteit, és az élet felől közelít. Önmagában a nyelvtudomány nem tudja megválaszolni a nyelvvel kapcsolatos összes kérdést. Mi a felelősségem, amikor a nyelvet használom? Ha a nyelvhasználat cselekvés, lehet-e etikai kontextusban értelmezni a nyelvi megnyilatkozásokat? S adhatunk-e tanácsokat, értékrend szerinti javaslatokat, s hivatkozhatunk-e a keresztyén erkölcsre, a Szentírásra? A nyelvtudomány ezeket a kérdéseket nem teszi fel, a feladat tehát a teológiára, az erkölcstanra és a nyelvi viselkedéskultúrával foglalkozó nyelvművelésre-nyelvápolásra hárul. Mert van a kérdésnek egy olyan mozzanata, amelyben mégiscsak a nyelvművelés (amely egyébként alkalmazott nyelvtudomány is) a legilletékesebb. Ez pedig az a pont, ahol az etika és a technika összekapcsolódik. Az anyanyelvi ismeretek ugyanis az erkölcsi hatékonyságban is segítenek. Azért is kell ismernem az anyanyelvemet, hogy általa nyelvileg is erkölcsösen tudjak cselekedni. Anyanyelvi ismeretterjesztés, tudatos nyelvhasználat, szókincsgazdagítás, minél több regiszter megismertetése, stiláris adekvátság a nyelvművelés célja. Így kapcsolódik össze erkölcs és nyelvművelés (anyanyelvi ismeretterjesztés). A helyesen értelmezett nyelvművelés emberművelés, mert a nyelv soha nem vétkes, a nyelv eszköz, melyért a használója felelős. A nyelv mint eszköz, felhasználható készlet, lehetőség a maga csodálatos gazdagságával, épségével, dagadó tarisznyájával, páratlan kínálatával vár ránk, vár arra, hogy cselekvés, kimondott vagy leírt szó: megcselekedett szó, megcselekedett nyelv legyen. Anyanyelvűnk alkalmas. Alkalmas arra, hogy — miként Kazinczy mondta — „gondolatainkat s érzéseinket legvékonyabb, legtestetlenebb hanyatlékjaiban is fesse”. A magyar nyelv alkalmas mindannak kifejezésére, amit érzünk, gondolunk, a legfinomabb fogalmi különbségeket, stiláris árnyalatokat is érzékeltetni képes. Sokszor halljuk: beteg a nyelv és szegényes, torzul a nyelv, mert a közönségességig egyszerűsödik, mert durva, mert hazug. Ha azonban a megvalósításban a nyelv szegényes, töredezett, durva; az nem a nyelv, hanem a nyelvhasználó hibája. Nem a színek hibája, ha a festő csak feketével dolgozik, s taszítót, sötétet, komor képet fest. Nem a zongora hibája, ha állandóan csak a Boci, boci, tarkát pötyögtetik rajta. (Kiss Jenő) Nem a nyelv felelőssége, hogy a dallamos-erős magyar köszönöm szépen helyébe az interneten a thx (értsd: thanks) lépett, s az sem a nyelv vétke, hogy a verbális erőszak egyre terjed. Csak úgy javul tehát a nyelv helyzete, ha maguk a nyelvhasználók javulnak. Hiszen: „Az írás és a beszéd módja mindenkit leleplez. Jól beszélni és írni magyarul, ez tehát igazából: jellemkérdésľ — állította Illyés Gyula. ,J\4ert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.” (Mt 12,34) A cél az anyanyelvi ismeretterjesztés, a tudatos nyelvhasználatra nevelés: az igényességre, a hatékonyságra nevelés, a hagyományos (és személyiségfejlesztő) kommunikációs formákra ösztönzés — ez a technikai feladat, melyhez elválaszthatatlanul szorosan társulhat az etikai irány: legyenek szavaink szeretetcselekedetek. Ez így együtt a tudatos nyelvhasználatra nevelés fő feladata, egy interdiszciplináris küldetés, mely összefogásra szólítja a különböző tudományokat és művészeteket (például megszólítja az irodalmat: van-e erkölcsi felelőssége, tétje a művészetté emelt nyelv- használatnak; mások mellett Kazinczy és Jókai szerint is igen). Legyen szavam a 74 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017-3
