Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Juhász Tamás: Magyar református kegyesség
Magyar református kegyesség és igehallgatót felemelő, bátorító, „a bűn és az ördög ellent' harcra (Heidelbergi Káté 32) felkészítő evangélium, örömhír. A 103. kátékérdés, amelyből fentebb idéztünk, az Úr napjáról szóló magyarázatot ezzel a meglepő mondattal kezdődik: A negyedik parancsolatban azt követeli Isten, „hogy az igehirdetés és az iskolák fenntartassanak”. Ez nem véletlen. A Szentírás és Isten igéje iránti elkötelezettség jelent meg reformátoraink népiskola-szervező munkájában. Azért kell iskolában tanulnunk, ismereteket szereznünk, hogy Bibliát olvasni és Isten igéjét tanulni tudjuk. A magyarra fordított Biblia és a magyar nyelven hangzó prédikáció készítette elő a reformációt, s ugyanakkor ez volt annak gyümölcse is. Isten mindenki által megtanult igéje nemzeti kultúrát teremtett. De nem csak kulturális érték és nem csak lelki szükségletet kielégítő megnyugtató beszéd. Isten Lelke által mozgósító hatalom az evangélium, mert ezt látjuk az ószövetségi próféták és az újszövetségi apostolok, de mindenekelőtt a Jézus Krisztus prófétai tanításában és személyében. Reformátusnak lenni annyi, mint ebben is részt vállalni. Ehhez pedig nem elég az otthoni vagy egyéni bibliaolvasás és áhítat. Ehhez a templomi istentiszteletre el kell járni, templomba kell menni. A református kegyességnek elmaradhatatlan kifejezése, hogy szeretjük a „templomozást”, az ünnep összehasonlíthatatlan hangulatát. Ma mindenféle értéktelen, felesleges vagy pedig pusztán elfogyasztásra szánt javak vesznek körül bennünket, annyira, hogy már alig tudjuk megbecsülni azt, ami maradandó, ami igazi érték. A templomi istentisztelet pedig azt jelenti, hogy pusztuló világunk megtartására egyetlen szellemi értékünk Isten hirdetett igéje: az a biztonság és bizonyosság, életünknek és világunknak egyedül célt és értelmet adó tudat, hogy Istent imádhatjuk, neki engedelmeskedhetünk, az ő vezetése alatt megnyugtató és rendezett életet élhetünk. „S mikor völgyünkre tört az áradat s már hegy se volt, mely mentő csúccsal intsen, egyetlenegy kőszikla megmaradt, egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten.” (Aprily Lajos: Menedék) Aprily sokat idézett négysorosa arról szól, hogy nagy veszélyben Isten tájékozódási pontul szolgál. Ám a huszadik századi bibliás-reformátori teológia azt is megtanította a mi nemzedékünknek, hogy minden időben és minden élethelyzetben illő dicsérni őt, mert Isten nem csak az élet peremén — a veszély idején — istenünk, hanem annak közepén is: „Mert Isten őriz híven reggel, este. / О hű lesz, bármit hozzon a jövő.” (D. Bonhoeífer, Von guten Mächten) ,A templomok igazi ékessége a templomba járók igazlelküsége, kegyessége és erényei'.' A Második Helvét Hitvallás (22,5) azért emeli ki ezt a szép gondolatot, hogy a mi református istentiszteleti helyeinket szembeállítsa az arannyal, drágakővel ékes, cifra középkori templomokkal. A svájci reformáció hatására nálunk is átalakult a templom belseje. Oltárokat, oltárképeket, stációképeket, szenteket ábrázoló freskókat, 2017-3 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 37
