Sárospataki Füzetek 21. (2017)

2017 / 3. szám - Fodorné Nagy Sarolta: Szerkesztői előszó

belőle cikk is, de így őrizte meg eredetiségét. Köszönet érte! Hozzáfűzött gondolatok nélkül, hadd szóljon úgy, ahogy megíródott:

„... Szóval a feleségemmel versenytáncolunk. Rengeteget tanulunk a táncból arról, hogyan is képzelte el Isten a házasságot, házastársi szerepeket. Mindkettőnknek tudnia kell a magáét, és ezt ráadásul össze is hangolni a másikkal. A férfi vezet, a nő követi, úgy, hogy magától semmit nem tesz, tökéletesen engedelmeskedik.

A férfinak ezért nagyon határozottan kell vezetnie, de nem rángatva a másikat, hanem a testtartásával, mozdulataival, kezével, pozíciójával (nagy felelősség).

A férfi a keret, a nő benne a kép. Nekem mindent azért kell tennem, hogy ö tündököljön — na, ez a szolgáló vezetés (vö: Ef.5,21-33)

Rengeteget veszekszünk, kritizáljuk egymást a próbákon, a vége mindig megalázkodás, bocsánatkérés. Amikor segítséget kérünk az edzőtől, sosem ad igazat a vádlónak. Mindig azt mondja, különösen a férfinak, hogy tedd helyre a saját mozgásodat, majd akkor ö is rendben lesz. A poén az, hogy működik. Az asszonyt szidom, de miattam nem tudja jól csinálni. Amikor a magamét helyére teszem, akkor elkezd működni, vagy sokkal könnyebb már neki korrigálni — nincs mese, mi férfiak vagyunk a felelősek a helyes, jó táncért, vagy házasságért (nem is tudom melyikről elmélkedem éppen:).

Amikor viszont kidolgoztunk egy táncot, akkor az olyan gyönyörűség, ami hihetetlen élmény — az a harmónia, ami a mennyben lesz teljessé minden vonatkozásban (énekelek is, és ott is megélem ezt, amikor a kórus a karnagy vezetésére teljesen eggyé válik)... ”

(Részlet Kovács Károly leveléből. Más témában írt cikkét lásd e kötetben.)

Fodorné Nagy Sarolta

2017-3 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 7