Sárospataki Füzetek 21. (2017)

2017 / 1. szám - SZERKESZTŐI ELŐSZÓ - Nagy Károly Zsolt: Emlékezet, örökség, identitás

SZERKESZTŐI ELŐSZÓ

„Az emlékezés mindig a jelenben történik a jövőről. Ezért az emlékezet nem stabil pont, hanem állandó változás a múltról és a jövőről való szakadatlan gondolkodás jegyében”1

Nagy Károly Zsolt

A REFORMÁTUS

EMLÉKEZET

HELYEI

Közhely, hogy azok vagyunk, amire — és akire — emlékezünk. Éppen ezért az emlékezetet egyfelől nagyon személyesnek érezzük, másfelől úgy gondoljuk, hogy a saját emlékezetünk fölött hatalommal bírunk. Számos kutatás mutatta azonban ki azt, hogy a személyes emlékezetünk - és az, amit elfelejtünk - nagyon erősen függ egyfelől a tudatalattinktól, másfelől attól a társadalmi helyzettől, melyben emlékezünk: vannak emlékeink, melyek felidézését a tudatalattink különböző okokból gátolja (ilyen lehet például a traumák emlékének felidézése) és lehetnek emlékeink, melyek - kivált nyilvános - felidézését társadalmi mechanizmusok gátolják (ilyen volt például a kommunista diktatúra idején a málenkij robot vagy ’56 emlékezete, melyek felidézését a hatalom szankciói miatt sokszor még privát, családi körben sem vállalták). Ebből a példából is látható, hogy az emlékezet egyéni és társadalmi szintjei és formái szorosan összefüggenek, kölcsönhatásban állnak. A kutatók többnyire egyetértenek Maurice Halbwachs gondolatával,2 azzal, hogy a társadalmi emlékezet hordozói az egyének, a társadalmi emlékezet ugyanakkor jóval több, mint az egyéni emlékezetek puszta összessége. Az emlékezet tárgyára (például egy szűkebb vagy tágabb közösségben átélt eseményre) vo' Fata Márta: A magyar emlékezethelyek specifikumai, in S. VARGa Pál - SzAraz Orsolya - TakAcs Miklós (szerk.): A magyar emlékezethelyek kutatásának elméleti és módszertani alapjai, Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, Loci Memoriae Hungaricae II., 2013, 37.

2 Halbwachs, Maurice: Collective Memory, New York, Harper, 1980.

2017-1 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 13