Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 1. szám - SZEMLE - Nagy Károly Zsolt: Örsi Julianna (szerk.): Palástban. Nagykunsági és kötődő lelkészek bizonyságtétele igével, tollal, tettel a magyarságért
Nagy Károly Zsolt tanulmányában Dienes Erzsébet rámutat - az egyház hatása, irányító szerepe az egyháztagok mindennapi életében is. A kontextuális életpálya-bemutatásnak ezt a szempontját jól érvényesíti Madarász Imre, a nagyközönség számára gyakorlatilag ismeretlen karcagi lelkipásztor közéleti tevékenységét feltáró tanulmányában Elek György, a kötet többi lelkészportréja azonban többnyire az életút tényeinek felmutatására korlátozódik. Mindez leginkább a második blokk szövegeinél okoz hiányérzetet az olvasónak, hiszen az címében (A lelkészek „kulturális missziója” a politika szorításában) is egy ilyen összefüggésrendszer bemutatását ígéri, s kivált azért, mert a tanulmányokban egy kivétellel csak huszadik századi lelkészsorsokról olvasunk. Talán ez lehetett volna az a fejezete a könyvnek, melyben egyfelől leginkább ki lehetett volna bontani az alcímbe felvett „bizonyságtétel” fogalmát, másfelől — éppen ezen keresztül — ezen életutak lehettek volna elképzelhetően a legalkalmasabbak arra, hogy feltárásukon keresztül a kötet célkitűzése, a ma és jövő nemzedéke számára történő példaadás megvalósulhasson. Ehhez azonban arra lett volna szükség, hogy a tanulmányok a példaként, bizonyságtételként értelmezett helyzetek, lelkészi szerepmegvalósítások olyan „sűrű leírását” adják, melyben az események társadalmi, politikai, kulturális és vallási kontextusainak egymást átszövő hálóit saját normarendszerükhöz és egymáshoz is viszonyítják, és ebben helyezik el a lelkész és a közösség történeteit. Ehelyett legtöbbször ez említett kontextusoknak csak elnagyolt megfogalmazásaival találkozunk, melyek az olvasónak a korszakról általában meglévő, s ezért az adott helyzetekben legfeljebb közhelyesnek nevezhető ismereteit mozgósítják. Mindez azért lenne nagyon fontos, mert a kötet akarva-akaratlan - a református egyházon belül éppúgy, mint a társadalom szélesebb összefüggésrendszerében — egy olyan diskurzushoz szól hozzá, mely az egyháznak a huszadik századi diktatúrák idején tanúsított magatartása tekintetében ingadozik a totális bűnösség és megbélyegzés, illetve a totális felmentés szélsőségei között. Ebben a helyzetben pedig éppúgy szükség van az árnyalt, mint a tiszta, egyértelmű beszédmódra. Éppen ezért zavarba ejtő, amikor a kötet zárszavában a történelmi helyzet összefoglalásaként az alábbiakat olvassuk: „Különösen a 20. század második felében, az úgynevezett államszocialista korban egyes lelkészeknek nagy megpróbáltatást kellett kiállniuk, sőt a mártíromságot is vállalniuk. Mások a politika által biztosított keskeny ösvényen igyekeztek megtartani, kitartásra biztatni közösségüket.” (325.) Az olvasó csak találgathat, hogy mit is jelent a mártíromsággal logikailag szembe állított, a jézusi és Bereczky Albert-féle „keskeny út” asszociációit egyszerre meghívó „politika által biztosított keskeny ösvény”? A blokk szövegei közül mindazonáltal érdemes kiemelni Fazekas Mihálynak az 1957-ben máig tisztázatlan körülmények közt eltűnt Pap Béla életét és munkásságát bemutató szövegét. Fazekas tanulmánya újraközlés, a jelentős mértékben a kortársak (köztük Pap Béla özvegye és Kovács Bálint) visszaemlékezéseire épülő megemlékezés közvetlenül a rendszerváltás után, 1990-ben készült, s így kitüntetett helye van a Pap életpályájával foglalkozó irodalomban. 136 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017 - 1
