Sárospataki Füzetek 21. (2017)

2017 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Hörcsik Richárd: Szathmári Emília laudációja

Hörcsik Richárd Az első három évben református teológus-lelkész szakirányon végezte tanulmányait gimnáziumi munkája mellett. Két ízben kapta meg a megtisztelő Nagy Barna-díjat, és 2006-ban kitüntetéssel vehette át református teológus oklevelét. Ekkorára vált bel­ső bizonyossággá számára, hogy talentumait nem a gyülekezeti szolgálatban, hanem Sárospatakon, tanárként szeretné kamatoztatni. Nem meglepő, hogy szakdolgozatát egyháztörténeti témában írta. Levéltári for­rások feldolgozásával és elemzésével mutatta be az 1945 utáni borsodi református egyházmegye történetét. Diplomamunkájának címe: A Borsodi Református Egyház­megye gyülekezeteinek helyzete az igehirdetések és gyülekezettörténeti vázlatok tükrében a szocializmus első két évtizedében — avagy a túlélés technikája. A következő tanévtől már a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Doktori Iskolájában kezdte meg tanulmányait, ahol 2009-ben szerzett abszolutóri­umot. Közben 2007 szeptemberétől főállású tanárként tanított a gimnáziumban, a teológián pedig óraadó lehetett: 2003—2009 között harmóniumjátékot tanított. 2005-ben kapott lehetőséget arra, hogy az Egyháztörténeti Tanszék óraadó tanára­ként oktassa az 1849-1990 közötti magyar protestáns egyháztörténetet. Többször veze­tett egyháztörténeti szemináriumot, és bekapcsolódott a katechéta hallgatók oktatásába. A „pataki tanár többre hivatása” arra ösztönözte, hogy 2011-2013 között az ME-ВТК Tanárképző Intézete által szervezett szakirányú továbbképzésen is részt vegyen, ahol közoktatásvezető-szakvizsgázott pedagógus oklevelet szerzett kiváló minősítéssel. A gimnáziumban az oktató-nevelő munka mellett más szolgálatokat is vállalt. A Nemzetért Díj egyik kurátora, a történelemből kimagasló eredményt elért tanulók jutalmazására létesített Orbán István Alapítvány titkára lett, a Rákóczi Szövetség is­kolai ifjúsági szervezetének vezetői feladatait is ellátta, valamint a Szabó Lajos Ösz­töndíj koordinátora volt. Ugyancsak a pataki hagyományoknak megfelelően — gondolok itt Harsányi Ist­vánra vagy Szabó Zoltánra — a pedagógiai szakmai tevékenységében felfedezhető a nagyon erős tehetséggondozó munka, melynek leglátványosabb eredményei az orszá­gos tantárgyi versenyek sikerei, valamint a közép- és emelt szintű érettségi vizsgák mutatói voltak. 2016 augusztusától a Sárospataki Református Teológiai Akadémia főállású mun­katársa lett, főiskolai tanársegéd az Egyháztörténeti Tanszéken. Szatmári Emília férje Rugóczky Péter okleveles anyagmérnök, szintén PhD-hall- gató, aki Sárospatakon dolgozik a svájci tulajdonú Fraisa Hungária Kft. egyik részle­gének vezetőjeként. 2013 szeptemberében született Eszter lányuk. Publikációs tevékenységét illetően csak néhányat említek: legutóbbi munkája, a Barth és Brunner közös teológiai tanítómestereiről, a két Blumhardtról, Kutterről és Ragazról írt dolgozata jövőre, a reformáció 500 éves alkalmából megjelenő egyik kötetben - reménység szerint — olvasható lesz. 122 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017-1

Next

/
Thumbnails
Contents