Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Füsti-Molnár Szilveszter: Műveld és őrizd!
Füsti-Molnár Szilveszter A reformáció félévezredes jubileumi évében Sárospatakon a Magyar Kultúra Ünnepén beszédet mondani nem csupán nagy megtiszteltetés, hanem — az előbbiek fényében - óriási felelősség is. Magyar kultúra. Ha csak ennek a két szónak, fogalomnak az értelmét, eredetét és célját, mindennapjainkat meghatározó jelentőségét keressük, akkor lehet-e ezt jobban megragadni, mint ahogyan ezt a református Kölcsey Ferenc Istenhez szóló dicsőítése, himnusza, imádsága teszi meg? Őszintén szólva aligha lehet. Isten mindenkori zarándok népének lelkülete, a mélységből feltörő Istenhez kiáltása hatja át Kölcsey énekét. A költő kompozíciója egységes gondolat és érzelem, amelyet az Istenhez tartozás szeretete ihletett. Istenhez szól, és ezzel őrá mutat, aki Igéjében jött egészen közel hozzánk. E nélkül hiába magyarázzuk! A növényt sem értjük meg a földből, vagy az állatot a növényből, vagy éppen az embert az ösztönből. Mindegyik különálló, szuverén Isteni tény. Mint ahogyan hiába magyaráznánk azt az Istent is, akit talányként kutatunk, de tényként adta magát nekünk Igéjében, Jézus Krisztusban, aki világosság a mi sötétségünkben, rend a rendezetlenségünkben, bizonyosság a kétségeinkben. Aki bizonyító erő és cáfolat. Aki szeretet. Teremtő és újjáteremtő erő. Élet a halál felett, aki legyőzhetetlen hatalmával bevilágított mindabba, ami űr és kín, ami múlandóság és enyészet, ami játék és kegyetlenség az életben. Bevilágított a fáradt szemekbe és biztatott: nézzétek és lássátok. Ámulatba ejtő a ránk ragyogó felsége, szépsége és boldogsága. Forrása mindannak, ami áldás és ítélet, végső soron az élet. Ebből a forrásból lehet és kell meríteni ahhoz, hogy igazán lássunk, mert csak így tudunk együtt mondani, együtt énekelni Himnuszt Istennek: „Isten, áldd meg a magyart!...” Le nem írható gazdagsággal és Isten irgalmas kegyelmének erőforrásával telhet meg a szívünk és a lelkünk, életünk, egzisztenciánk. Mtágulhat a minket körülvevő valóság, melynek határai az örökkévalóságig terjednek. Kultúra és magyarság, magyar kultúra nem önmagában hordja értelmét, eredetét és célját. Mert Isten valósága több, mint a történelemfilozófiák és az ideológiák szőtte szövevényes háló, a belőle fakadó panasz és agónia, vagy éppen az elbűvölő haladás vagy humánum eszméi. Kölcsey valóságlátása túlmutat ezen, ezért szól Istenhez. Ezzel olyan kapcsolatot teremt, amely a magyar kultúra vonatkozásában annak értelménél, eredeténél és céljánál megkerülhetetlenné teszi Istennek a teremtésben adott ősi mandátumát, amivel Isten az embert bízta meg, hogy művelje és őrizze a kertet. Kultúra szavunknak itt kereshető a bibliai eredetű maghatározása: művelni = colo-ere, cultum. A Biblia eredeti héber kifejezése azonban a szolgálat és az isten- tisztelet szava is egyben, és arra mutat, hogy a kultusznak és a kultúrának egymástól elszakíthatatlannak kellene lennie. A nép, majd később a nemzet fogalmának is megvannak a bibliai gyökerei. Pál apostol athéni beszéde mutatja, hogy Bábel tornya történetének nem csak a nyelvek összezavarására, és így az ítéletre vonatkozóan van üzenete, hanem van egy pozitív olvasata is: Isten, aki az egész emberiséget egy vérből teremtette, meg is határozta 104 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017-1
