Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Dienes Dénes: A reformáció emlékezetének építése
Dienes Dénes Mit építünk, amikor a reformáció emlékezetét építjük? A válasz megadásához szükséges megismernünk azt, hogy a gyülekezet hogyan látja önmagát. Miután falusi gyülekezetek lelkipásztora voltam, csak ott szerzett tapasztalataimról beszélhetek. Az egyik gyülekezetben presbiterek javították a kerítést. Léceket pótoltak, amelyeket szöggel rögzítettek. Hallottam a megjegyzéseiket: „ez katolikus, ez is katolikus, na, ez református”. Érdeklődésemre megmagyarázták, hogy az a szög, ami elhajlott, az katolikus, ami egyenes maradt, az pedig református. Egy másik alkalommal közös görög katolikus és református temetés után, amely télen, mínusz 20 fokos hidegben zajlott, és a görög liturgia már csak a hosszadalmassága miatt is igen megpróbálta a gyülekezetét, a temetőről jövet a kurátor csendesen megjegyezte: „tisztelendő úr, most értettem meg, hogy milyen jó, hogy volt reformáció”. Gyülekezeteink tehát felekezeti összefüggésben értelmezik önmagukat, s számukra a „reformátusok vagyunk” megállapítás tartalma leginkább az, hogy nem vagyunk katolikusok. A reformáció építése éppen azt jelenti, hogy ebből a helyzetből kell kiemelni gyülekezeteinket. A reformáció tudata nem valaminek a tagadása, hanem a valami mellett való öntudatos állásfoglalás. Amikor a reformáció emlékezetét építjük, akkor hitvalló gyülekezeteket formálunk. Az bizonyos, hogy ez csak nemzedékek hosszú során valósulhat meg. 102 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017 - 1
