Sárospataki Füzetek 20. (2016)
2016 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Kustár György: "Szabadság az ortodoxiában" - A formatörténeti módszer kritikájának egyik elfelejtett klasszikusa: Birger Gerhardsson
Kustár György válásra és továbbadásra irányuló tevékenységre.156 De maga a pontos memorizációra épülő oktatás rabbinikus parallelje is más képet rajzol a korai hagyománytörténetről. Ha a szóbeliségben már tudatos rendezőelvek alapján rendszerezett szövegcsoportok és egységek feltételezhetők, melyeknek rendezése elsősorban pedagógiai célzatú volt (kulcsszavak, egyező kifejezések, tematikus összefüggés stb.), akkor a formatörténeti iskola sporadikus hagyomány-egység elmélete is megdőlni látszik.157 Ha pedig igazolódik az őskeresztyénség hagyományozásának tekintélyszemélyekhez kötődő továbbadása, akkor a „zsidókeresztyén” és „hellénisztikus” gyülekezetek kreatív munkájának feltételezése és a külső ideológia befolyásának alapvető jelentősége is csak nagyon korlátozott értelemben használható feltevések. Éppen ezek miatt a nem megalapozott formatörténeti előfeltevések miatt a hagyományozás technikájának ismerete segítségül lehet rosszul beazonosított redakciós egységek rehabilitációjában. Ilyen például a kelal, a memorizációs technika részeként felismert összefoglaló vagy átvezető egység. Az ószövetségi szövegekben redakciós munkaként feltételezett átkötő szakaszok lehetnek az eredeti összefüggés részei, mivel felfoghatók egy szóbeli hagyományozási technika írásba rögzüléseként. Kifejtésük bevezetőjeként vagy összefoglalójaként az írott dokumentumok részegységei egy összefoglaló formula révén saját „tömör emlékeztető-szövegüket” (condensed memory-tetxs) tartalmazzák, mely éppen annyira az eredeti szöveg része, mint a bővebb tartalom.158 5. Ez, mint mondtuk, azzal függ össze, hogy a klasszikus formatörténet nem definiálja a hagyományt. A tradíció olyan sporadikus egységekből, az evolúció önszervező törvénye által egyre bonyolultabbá váló anyagból keletkezik, mely beleáramlik a megfelelő formákba, vagy összeállása után új műfajt hoz létre. Mivel a hagyomány Sitz im Leben)t az éppen aktuális szituáció, nem is beszélhetünk a szó szoros értelmében vett tradícióról — persze ez csak abban az esetben igaz, ha a tradíció egy önmagában zárt, és tartalmát tekintve lehatárolt egység, ahogyan azt Gerhardsson érti. Bultmann esetében a „tradíció” inkább az aktuális Sitz im Leben-ek kitermelte szituatív érvényű anyag továbbáramlása és formálódása.159 A formatörténeti módszer vázlatos bemutatásában látszik, hogy Dibelius azért nem követi Bultmann radikali- tását. Szerinte az őskeresztyének számára a tradíció megőrzése fontos, tud a továbbadás technicus terminusairól,160 feltételezi a továbbadás önálló Sitz im Leben)ét,lbl a paradigmák esetében pedig a mnemotechnikai eszközök alkalmazását.162 Mindez azonban nem bír önálló jelentőséggel: Dibelius számára a példatár megőrzésének, így vagy úgy, de a prédikáció a célja, az őskeresztyén misszió. 156 Gerhardsson: Memory and Manuscript, 14. 157 uo„ 129, 328. 158 uo., 139k. 159 Persze Bultmann számára is fontos a tradíció eredete, mivel ez ad tekintélyt a hagyománynak: a jézusi állandó hivatkozási alap az őskeresztyénségen belül, de ez nem akadályozza meg a kreatív tevékenységet. Bultmann, Geschichte, 108. 160 Dibelius: Formgeschichte, 20,1. lábjegyzet: a pari, app használatáról. 48 Sárospataki Füzetek 20. évfolyam 2016-1
