Sárospataki Füzetek 20. (2016)
2016 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Kustár György: "Szabadság az ortodoxiában" - A formatörténeti módszer kritikájának egyik elfelejtett klasszikusa: Birger Gerhardsson
Szabadság az ortodoxiában" előttünk: az abszolút tekintélyét megőrző Tóra; az ezt új fénybe helyező direkt Jézustól származó tanítás; az olyan tekintélyszemélytől (ilyen tekintélyszemély Pál maga is) származó halacha vagy haggada, mely Jézus tanításával összhangban áll (ezt hagyja jóvá az apostoli tanács); az az életforma, melyre Jézus alapján az apostolok maguk is mintát adnak.118 Jézus követői ezzel a négyes felhatalmazással végzik a munkájukat: ők a Tóra helyes értelmezői, Jézus életének szemtanúi, tanításának őrzői és életformájának követői.119 Ha a hagyomány konkrét tartalmát nézzük, és egy megélt hagyományról van szó, akkor az a zsidó tanítvány által megtanulandókhoz hasonlóan mindent magában foglal, ami Jézus munkásságával kapcsolatos: szavait és tetteit.120 Az „Ur szava” nem pusztán kerügmatikus felszólítás, hanem konkrét tartalommal rendelkező didaché is, tehát igehirdetés és hagyomány egyszerre. Ez azt feltételezi, hogy Jézus memori- záció révén átadott mondásai (erre utal a mondások viszonylagos kontextustól való függetlensége), és a Bultmann által apophtegmáknak, illetve Dibelius által paradigmáknak nevezett egységek sem későbbi fejlemények, hanem a jézusi tettek igen korai lenyomatai,121 és már a kezdetektől egy viszonylag komplex formában jelenlévő, és Jézus életét nagyjából-egészében lefedő hagyományanyag részei.122 Tehát nem pusztán a kreativitás lehetősége, hanem egy komoly kontrollfunkció is be van építve a hagyományozás módszerébe. A második generációs keresztyének az elődöknek ezt a kontrollt is betöltő tekintélyét használják a saját tanításukban: olyanoktól kapták a hagyományt, akik látták és hallották az Urat.123 A formatörténeti iskola kritikája — „a szabadság” Ezeknek a felismeréseknek messzemenő következményei vannak. Legelőször is elvi szinten. Gerhardsson kritika tárgyává teszi azt a fajta „körözést”, mely a formatörténeti módszer sajátja. A formával kapcsolatos előzetes megértés ugyanis a forma természetéről és a hagyomány jellegéről egyaránt olyan képet alakít ki, mely aztán a gyülekezeti szituáció felvázolását igazolja, és viszont.124 Ahogy azt a bevezetőben 118 Gerhardsson: Origins, 31, uő., Memory and Manusript, 313,322. 119 Gerhardsson: Memory and Manuscript, 221. - Az érvelés gyengéje, hogy a bizonyítás súlyát Gerhardsson a lukácsi beszámolóra és annak apostolságra vonatkozó definíciójára terheli. 120 Gerhardsson: Memory and Manuscript, 225. 121 Sok esetben Gerhardsson óvatos marad: nem állítja, hogy az előttünk álló hagyományanyagok direkt Jézustól származó formájukban maradtak fenn. Azt azonban állítja, hogy alapvető jellegzetességük és stabilitásuk révén nem szenvednek el olyan változást, mely tartalmukat vagy formájukat teljesen átformálná. Gerhardsson: The Gospel Tradition, 39-42, uő., Origins, 90. 122 Gerhardsson: Origins, 74. - Bár Gerhardsson engedményt tenni látszik, amikor a logiák és meshalimok, illetve az evangélium mint végső egység közti„köztes formáknak" (intermediary form) nevezi a narratív részeket. Néhány sorral később azonban ezt mondja:„Jézus nem csak tettekben fejezte ki magát. Karakterisztikus tetteket is véghezvitt. Úgy ismerték, mint aki csodás úton gyógyít betegeket és űz ki démonokat.Természetellenes lenne egy ilyen embernek pusztán a szavait megőrizni." 123 Gerhardsson: Memory and Manuscript, 330. 2016-1 Sárospataki Füzetek 20. évfolyam 43
