Sárospataki Füzetek 20. (2016)

2016 / 4. szám - OKTASS, HOGY ÉLJEK! - Fodorné Nagy Sarolta: Jászol-ölben drága Gyermek

Jászol-ölben drága Gyermek

Jézus önmagát többször nevezte emberfiának, sőt ez Jézus legkedveltebb önmegjelölése. Nyilvános működését végigkíséri. Jézus ismerhette a dánieli látomás emberfia képének individuális értelmezését, miszerint elsősorban személyt értettek alatta, nem kollektívumot. Az „emberfia” az evangéliumokban mintegy nyolcvanszor fordul elő. Mindig Jézus ajkán hangzik el, önmagáról mondja, sohasem környezetének tagjai vonatkoztatják rá. Az evangéliumokon kívül az Újszövetségben csak négyszer találjuk. Az ősegyház hitvallási formuláiban pedig csupán egyetlenegyszer. Az ősegyház olyan tabuként használta Jézusnak ezt az önmegjelölését, mint a zsinagógái gyülekezet Isten nevét (Jahve). Jézus szenvedésútját „Emberfiaként” vállalta, azaz nem kiszolgáltatott, tehetetlen alávetettként, hanem a végidők uralkodójaként, akinek hatalma lett volna nem végigjárni az utat. Önként szánja oda magát: Bejelenti, hogy „mert az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van írva felőle, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja” (Mk 14,21) — de jaj annak, aki megbotránkozik az Emberfia jelentéktelenségén. Aki elárulja őt, az elveszett. Ezzel ellentétben boldog az, aki őbenne meg nem bot- ránkozik. Ezt üzeni Jézus Keresztelő Jánosnak, miután messiási jeleket láthattak tőle: „A vakok látnak, és a sánták járnak; a poklosok megtisztulnak, és a siketek hallanak; a halottak fóltámadnak, és a szegényeknek evangélium hirdettetik” (Mt 11,5-6). „Majd maga mellé vette a tizenkettőt, és azt mondta nekik: Most felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik minden az Emberfián, amita próféták megírtak. Mert kiszolgáltatják apogányoknak, kigúnyolják, meggyalázzák és leköpdösik, majd megostorozzák és megölik, de harmadnap feltámad” — s az evangélista hozzáteszi: „Ok azonban semmit sem értettek ezekből” (Lk 18,31-34). Mert az emberfiának ezt a rangrejtett, megalázkodó formáját nem ismerték, mert nem ezt várták. Később azonban, miután feltámadásának tanúi lehettek, visszamenőleg értettek meg sok mindent Jézusból, és rajta keresztül saját küldetésükből. Felismerték, hogy az istállóban született, rangrejtetten megjelenő, majd szenvedő és halálba menő Emberfia ugyanaz, aki dicsőségben visszajön. Országát is így építi: jelentéktelennek látszó külsőben: emberekben, helyeken, módokon, nevéért önként vállalt szenvedések között, a szelídség és szeretet lelkületével.

Ha az úr ilyen, szolgái is ilyenek. Országában az a nagy, aki szolgál, az a gazdag, aki gazdagságát megosztja, az a boldog, aki nem magának él. Gyermekként jött, hogy mindenkié legyen, szegényként, hogy másokat gazdagítson. Istállóban született, megszelídült állatok körében, ahol már nem az oroszláné, a medvéé, párducé és vasszörnyeké a hatalom, hanem a Gyermeké, az Isten Fiáé, akinek uralmát immár nem az erőszak jellemzi, hanem az erő, amely nem elpusztít, hanem életre támaszt. Jézusnak nem csak torz ábrázatát ismerhetjük a keresztről. Rajta keresztül Isten szépsége, dicsősége és békessége ragyog a jászolbölcsőből. A jászolbölcsőben közénk jött emberfia Isten eljövendő uralmának hírnöke, elkezdője és véghez vivője. Alakját nem cserélhetjük fel harcos istenképpel, mert a hatalom elvétetett az oroszlánoktól, medvéktől, párducoktól és vasszörnyektől. Európának, s benne nekünk személy szerint nincs más utunk, csak az Emberfia útja.

Valójában az 0 országa épült már Dániel idejében is, aki az oroszlánok vermébe ment inkább, de a történelemben egyedüli, legfőbb úrként megismert Istent nem

2016-4 Sárospataki Főzetek 20. évfolyam 9