Sárospataki Füzetek 20. (2016)
2016 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bolvári-Takács Gábor: Adatok a Pataki Diákok Országos Szövetsége debreceni fiókegyesületének történetéhez (1930-1944)
Adatok a Pataki Diákok Országos Szövetsége debreceni fiókegyesületének történetéhez (1930-1944) máromi János szerkesztésében kiadták A pataki diákvilág anekdotakincse I. kötetét.8 A mozgalom legmagasabb szintű szerveződési formáját a Pataki Diákok Országos Szövetsége (PADOSZ) működésének időszaka jelentette. A szövetség alapszabállyal rendelkező, kulturális és érdekképviseleti fórumként 1928. október 6.-án jött létre Sárospatakon.9 Elnökévé Kazinczy Gábor ny. kúriai bírót, Kazinczy Ferenc dédunokáját választották meg, aki magánvagyonából is jelentősen támogatta a célok megvalósítását. Az 1920-30-as években a PDSZ, a PADOSZ és későbbi fiókegyesületei komoly anyagi erőforrásgyűjtő munkát végeztek, amelynek következtében a két világháború között Sárospatakon, illetve a Kollégiumban szobrok, emléktáblák létesültek, kiadványok jelentek meg, ösztöndíjas diákok tanulhattak. Mindez 1931-ben tetőzött, a Kollégium fennállásának négyszáz éves évfordulójára szervezett ünnepségeken. A szövetség élen járt az öregdiákok politikai érdekérvényesítő képességének kiaknázásában: a kollégiummal és az egyházkerülettel közös lobbizások jelentősen hozzájárultak az iskola harmincas évekbeli fellendüléséhez, az intézmény pedig számos épülettel és más beruházással gazdagodott (a Tanítóképző visszavétele, az Angol és a Humán Internátus felépítése stb.). A PADOSZ ténylegesen 1943-ig működött, de tevékenységének fénykora a harmincas évek közepén lezárult.10 A PADOSZ vidéki fiókegyesületei másfél éven belül színre léptek. Elsőként a budapesti PDSZ alakult át az országos szövetség Budapesti Egyesületévé (1929. november 8.), és maradt továbbra is a legaktívabb szervezet. Ezt követték az újonnan létrejövő debreceni (1930. február 3.), miskolci (1930. június 19.) és nyíregyházi (1930. június 14.) fiókegyesületek. Jelen közleményünkben levéltári dokumentumok alapján kíséreljük meg áttekinteni a PADOSZ Debreceni Egyesületének működését.11 II. A PADOSZ Debreceni Egyesületének megalakulása és összetétele A debreceni fiók motorja, lelke Harsányi Gusztáv ny. kúriai bíró volt. Egyike azoknak, akik az országos szövetség megalakítását szorgalmazták. 1928 elején ő kérte Rácz Lajos professzort, hogy a főiskola tanári kara készítse elő egy országos pataki diákszövetség létrehozását. Ennek nyomán Elekes Imre igazgató a tanári karból bizottságot állított fel, és érintkezésbe lépett Panka Károllyal. 1928. április 30.-án Rácz Lajos kérésére Trócsányi József professzor megkapta a Debreceni Református Kollégiumi 8 Vö: Panka Károly (szerk.): Jelentés a Pataki Diákok Országos Szövetsége Budapesti Egyesületének működéséről, 1921-1933, PADOSZ BE, Budapest, 1933. 9 Az alapszabályt közzétettem: Bolvári-Takács Gábor: A Pataki Diákok Országos Szövetségének megalakulása, 1928, in BarAth Béla Levente (szerk.): Hittel és humorral, Tanulmánykötet a 60 éves Hörcsik Richárdszületésnapjára, Debreceni Református Hittudományi Egyetem, Debrecen, 2015,115-130. Lásd még: Emléklapok 1928. okt. 6.-ról, A hősi halált halt sárospataki diákok második emléktáblájának leleplezési ünnepélyéről és a Pataki Diákok Országos Szövetségének megalakulásáról. Összeállította: Novák Sándor. Kiadja a Pataki Diákok Országos Szövetsége, 1928. 10 Vö: Bolvári-Takács Gábor: Tények és tendenciák a pataki öregdiák-mozgalom történetében, in Szabó Csaba (szerk.): Sárospataki Református Kollégium Alapítvány 1989-2009, Jubileumi kiadvány, Sárospatak, 2009,11-16. 11 A Hajdú-Bihar Megyei Levéltárban fellelhető, összesen 42 db dokumentum jelzete: X.301.288. A fond címe: Pataki Diákok Országos Szövetsége 1930-1944. 2016-3 Sárospataki Füzetek 20. évfolyam 95