Sárospataki Füzetek 20. (2016)
2016 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Kustár György: "Szabadság az ortodoxiában" - A formatörténeti módszer kritikájának egyik elfelejtett klasszikusa: Birger Gerhardsson
Kustár György Alapjában a hagyományozott anyag két nagy csoportba osztható: létezik egy írott, szövegszerű hagyomány, az „írott Tóra”, és ennek magyarázata, a „szóbeli Tóra”. Ger- hardsson a Tóra kifejezést a Memory and Manuscript c. munkájától kezdve a lehető legtágabb értelemben használja: „Ebben a tanulmányban a Tóra kifejezést, különösebb korlátozás (qualification) nélkül, a zsidóság számára szent és tekintéllyel bíró (doktri- nális) hagyomány teljességére vonatkozó kollektív meghatározásként érdemes használnunk.”16 A Tóra tehát sem nem a pusztán írott, sem nem pusztán a legalisztikus hagyományt jelenti, hanem az írásos és szóbeli hagyomány egészét, melynek tekintélyét a zsidóságon belül általánosan elfogadták. Ez a kettősség a maga kontinuitásában kimutatható: Gerhardsson szerint a zsidóság már a Kr.e. I. században világos különbséget tesz írott és szóbeli Tóra között (ld. szadduceusok és farizeusok ellentétét), mely az amoriták és tannaiták idejében is világosan kimutatható, és valószínűleg az ezt áthidaló időszakban, Jézus idejében is létezett.17 A szóbeli és írásbeli hagyomány közti különbség „a között a hagyományanyag közti különbség, melyet hivatalosan írásban hagyományoznak és melyet könyvből olvasás során adnak át (az igazságszolgáltatás, tanítás, közös istentisztelet összefüggésében), és a között a rész között, amelynek lényegi passzusai ugyan hivatalosan meghatározottak és a megfogalmazásuk rögzített, azokat mégis szóban hagyományozzák és hivatalos közegben emlékezetből adják elő.”18 Ez a megkülönböztetés abban a szóhasználatban is tükröződik, mely Gerhardsson meggyőződése szerint tudatosan definiált, a továbbadási folyamat technikájának meghatározását és irányítását végző munka eredménye. Az írott Tóra (N~lpö) tanulmányozására használt kifejezés a Xlp - „olvasni”, melynek szűk jelentése van: olvasni (megtanulni) és fordítani. A szóbeli Tóra (rÚITO) tanulmányozására használt kifejezés a nílP — „ismételni”, „amit ismételnek”, és ez a terminus a szóbeli továbbadás és memorizálás folyamatát jelöli.19 A hagyományozás két módja tehát egymásba szövődik: az írott Tórát kívülről megtanulták, és a hivatalos alkalmak kivételével, például viták alkalmával fejből idézték. Másfelől, a szóbeli Tóra tanulásához és az emlékezet fenntartását segítendő léteztek írott „jegyzetek” (written notes), miközben használata hivatalos alkalmakkor fejből történik.20 Vagyis a Tóra két formájának megkülönböztetése (legalábbis a farizeusok esetében a maga konkrétságában, és a többi csoport esetén a Tóra és a saját hagyomány összefüggésében) ugyanannak a hagyománynak a két kifejeződési módját jelöli: mindkettő szent és Istentől származik. Nem kis leegyszerűsítés árán, de nem ok nélkül, az egyik a változhatatlan szent írott szövegként (NPpü), a másik a két részre oszló magyarázat-hagyományként (rut7ft) definiálható. Ez utóbbi egyfelől mint rögzült „hagyományos szóbeli szöveg” jelentkezik, melyet el kell sajátítani, másfelől pedig ennek a stabil szóbeli tradíciónak a magyarázata.21 16 Gerhardsson: Memory and Manuscript, 21, és The Gospel Tradition, 19. 17 Gerhardsson: Memory and Manuscript, 22. Ez a szóban és írásban hagyományozott anyag a „verbális hagyományok"csoportjába tartozik, vő. uő., Origins, 12. 18 Gerhardsson: Memory and Manuscript, 26k. 19 uo.,28. 20 Gerhardsson: Memory and Manuscript, 29, uő., Origins 22. 21 Gerhardsson: Memory and Manuscript, 80. 30 Sárospataki Füzetek 20. évfolyam 2016-1
