Sárospataki Füzetek 19. (2015)
2015 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Rácsok Gabriella: A kultúra teológiai megközelítései - meghatározó 20. századi modellek
Rácsok Gabriella amelynek hinnünk és engedelmeskednünk kell életben és halálban.” Egyetlen emberi szó sem szólhat így és végezheti el ezeket. Ehhez „Isten közvetlen jelenléte szükséges”. Jézus Krisztus nem az egyetlen szó, és nem is az egyetlen igaz szó, de O az egyetlen Ige, mely önmagában isteni tekintéllyel és erővel szól. „O az egyetlen Ige, melyről minden emberi szó, még a legjava is, csak közvetlen vagy közvetett módon bizonyságot tehet, de nem helyettesítheti azt, és nem versenghet vele, így tehát saját jóságukat és tekintélyüket ahhoz kell mérni, hogy milyen mértékben igen vagy nem, és milyen hűséggel tesznek bizonyságot erről az egy Igéről.”65 Barth így folytatja tovább érvelését: Jézus Krisztus - élete, története, egész egzisztenciája — Isten „teljes és tökéletes” kijelentése. Jézus Krisztus történetében Isten magáról és az általa megszólított emberről beszél. „Micsoda és mit akar számunkra [Isten], és mik vagyunk mi az O számára ... [ez] kimerítően, nyíltan és teljesen kijelentetett számunkra Jézus Krisztusban mint Isten egyetlen Igéjében.” Éppen ezért ennek az Igének nincs szüksége arra, hogy más igékkel kiegészítsük. Minden olyan kiegészítés, mely más forrásból fakad, ebben az esetben csak kivonat lehet, minden feltételezett kiemelés vagy hangsúly csak elvétel, és minden javítás vagy finomítás csak az igazság elferdítése. Amennyiben mégis felmerül a „kiegészítés” lehetősége, arra csak ismeretünk szegényessége lehet kifogás. Az élő Ige folytonos kiegészítésbe/ kiegészülésbe bocsátja magát, „nem abban az értelemben, hogy az Isten kijelentett Igéje nem teljes vagy elégtelen, hanem abban az értelemben, hogy annak meghallásá- ban vagyunk mélységesen tökéletlenek. Hiszen O maga Önmagában elég gazdag és erős ahhoz, hogy megmutassa és felkínálja magát a mi szegénységünknek örök teljességgel.” Az Ige tehát önmagát egészíti ki azzal, hogy hozzátesz - akár hangsúlyt vagy finomítást — a mi megromlott vagy másképpen korlátozott igazságfelfogásunkhoz. Isten szabad marad arra, hogy az Ö igazságát más szavakhoz kapcsolja szorosan, mint ahogyan arra is szabad, hogy ezt a belső szférán (Szentírás és egyház) kívül is megtegye. Bármelyik körről is legyen azonban szó, ez a fajta összekapcsolás „csak Isten tette és munkája révén válik legitimmé és gyümölcsözővé, mint ami kegyelme szabad kijelentésének egy formája.” Ez az összekapcsolódás — szabad, élő és ad hoc — nagyon különbözik mindenféle keresztyének vagy nem-keresztyének által önkényesen kimódolt szintézistől az Isten Igéje és a más igék/szavak között. Barth eszkatológiai érveléssel zárja ezt a gondolatsort: Jézus Krisztus igazságát nem haladja meg semmilyen más igazság. Sem tartalomban, sem mélységben nem múlható felül az Ö Igéje, hiszen Ö maga a koronája „mindennek, amit valóban érdemes ismerni”, „minden igazság forrása és normája” és az „egyetlen dolog”, amit valóban szükséges tudni. A „jóság, fontosság, vigasztalás és bölcsesség minden más szava” elhalványul mellette, és ebben a minőségükben is csak ez az igazság alázhatja meg vagy magasztalhatja fel, teheti alkalmatlanná vagy éppen alkalmassá őket. Az egyetlen mód, ahogyan ez az igazság transzcendentálható, az az „ön-transzcendencia”. Eljön az a nap, amikor igazságának dicsősége nem lesz elrejtve, hanem olyan világossággal jelentetik ki, amely egyetemes, 65 Barth: Church Dogmatics IV/3/1, 96-99. 72 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 2015-3
