Sárospataki Füzetek 19. (2015)

2015 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Rácsok Gabriella: A kultúra teológiai megközelítései - meghatározó 20. századi modellek

A kultúra teológiai megközelítései - meghatározó 20. századi modellek

ekkor is érvényes. A kijelentés felemelheti a vallást és el is hallgattathatja azt. Megigazíthatja és [...] megszentelheti.” Isten kegyelméből lehet „igaz vallás: mint ahogyan vannak megigazított bűnösök.”62 Ebből az is következik, hogy vallás és kultúra nem a teremtés rendjéhez, hanem az üdvösség rendjéhez tartozik.63

2.2. Az igazság világi példázatai

A harmadik fejezetben ismertettük Gerard Loughlin elméletét, aki BARTHra hivatkozva lehetségesnek tartja, hogy a filmekben is találkozhatunk Isten Országának világi példázataival. A kultúra teológiai megközelítése szempontjából ez annak kérdését veti fel, hogy milyen viszonyban állnak ezek a más igaz igék/szavak az Egyetlen igaz Igével. Barth abból a tézisből indul ki, hogy Jézus Krisztus Isten egyetlen igaz Igéje.64

Jézus Krisztus az egyetlen, aki „részesedik Isten egyedülállóságában”. Minden más szó amennyiben igaz, valamiképpen róla tesz bizonyságot. Jézus Krisztus így minden más igaz szónak szuverén forrása és normája. Barth a tanúságtétel két körét különbözteti meg: a belsőhöz tartozik a Szentírás és az egyház, a külsőhöz pedig a világ. A Szentírás a „közvetlen tanú”, az egyház a „közvetett tanú”, a világ pedig az „öntudatlan/akaratlan tanú”. A Szentírás és az egyház mint belső szféra tehát olyan mértékben világosak, amilyen mértékben a világ nem. Ebből azonban nem következik az, hogy a külső szféra minden szava „hamis prófécia”. Éppen ellenkezőleg: ebből az következik, hogy minden emberi szót — akár a belső, akár a külső szférából — az igazság szempontjából behatárol az, hogy mi jelentetett ki „Jézus Krisztus létezésében és létezésével.” Mivel Krisztus a belső és a külső szféra fölött is Úr, „mindkét esetben vannak olyan emberi szavak, amelyek jók, mert Isten rendelésével és az O szolgálatára hangoznak el. Mindkét szférában vannak olyan szavak, amelyek megvilágosítanak és segítenek addig a mértékig, ameddig Isten maga megvilágosítónak és segítőnek adja őket mint ilyen szavakat.” Ilyen jó szavakat folyamatosan hallhatunk a Szentírásban, az egyházban és a világban. Ugyanakkor önmagában egyetlen ilyen jó szó sem az Isten Igéje. Egyiket sem lehet Jézus Krisztustól mint Isten kijelentett Igéjétől elválasztani. Egyik sem helyettesítheti, pótolhatja vagy szoríthatja ki Őt, mert Isten kijelentett Igéje nemcsak jó, fontos, vigasztaló és bölcs, hanem ezek mindegyike „ösz- szehasonlíthatatlan és abszolút módon”. Nemcsak érvényes, hanem abszolút módon érvényes, nemcsak jó, hanem felülmúlhatatlanul jó, nemcsak tanító, hanem megváltó. Valójában nem mi döntünk róla, hanem az dönt mirólunk: „Istennek az az Igéje,

62 uo„ 294-295,297,326.

63 Vahanian, Gabriel: Karl Barth as Theologian of Culture, Union Seminary Quarterly Review 28, 1972/1,43.

64 Barth, Karl: Church Dogmatics IV/3/1: The Doctrine of Reconciliation, Edinburgh: T&T Clark, (1961) 1976, 69.§. 99. Hunsinger szerint az Egyházi Dogmatikának ezt a részét tekinthetjük Kálvinnak az Institutio II. 2.xv. részében írottak barthi kommentárjának. Hunsinger alapvető különbséget lát kettejük megközelítésében és következésképpen kérdésfelvetésében: Barth elsősorban krisztológiai szempontból vizsgálja azt a problémát, amit Kálvin alapvetően antropológiai szempontok szerint közelített meg. Hunsinger: i.m., 234-235.

2015 - 3 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 71