Sárospataki Füzetek 19. (2015)

2015 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Fodor Ferenc: A prófétai lelkülét mint a lelkészi identitás meghatározója

TANULMÁNYOK Fodor Ferenc A PRÓFÉTAI LELKÜLET MINTA LELKÉSZI IDENTITÁS MEGHATÁROZÓJA* A cím fölfogható kijelentő mondatnak, így egy­ben egy tétel, egy állítás kimondásáról van szó. A lelkipásztori identitás egyik pillére a prófétai lelkű­iét. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy egyik pillére. Erre is értelmezhető Jézus Krisztus hármas tiszte, melyek között csak az egyik a prófétai. A lel­kipásztori identitás része a papi tiszt, amennyiben nincs lelkészi szolgálat áldozatvállalás és hálaáldo­zat nélkül. A Második Helvét Hitvallás XVIII. fe­jezetében világosan megfogalmazza, hogy a papi tiszt tartalmát az egyházi szolgálat képezi, aminek a lényege „a tanítás és a sákramentumok kiszolgál­tatása. M Nem több és nem kevesebb. Ugyanígy a királyi tiszt is, ami a lelkipásztori identitás másik lényeges eleme. A Kußepi/rpic; nem nélkülözhető eleme a lelkészi identitásnak. De nem jelenthet uralkodást, hanem a Második Helvét Hitvallásban „Hyperetáknak, azaz alárendelt evezősöknek nevezte őket az apostol, akik egyedül a kormányosra figyel­nek; vagyis olyan emberek, akik nem önmagoknak és saját kényök-kedvök szerint, hanem másoknak, tudniillik saját uraiknak élnek, akiknek parancsaitól függenek teljesen. Mert az egyház szolgájának az van parancsolva, hogy mindennemű kötelességében ne a saját önkényét kövesse, hanem csakis azt végezze, amit az ö Ura parancsol.Krisztusnak ez a hármas tiszte a Heidelbergi Káté 31. kérdésében3 nyer megalapozást, a hívek életére pedig a 32. kérdés­sel4 applikálódik * 2015. november 19-én Királyhelme- cen, a Selye János Egyetem Teológiai Kara szervezésében „A vallási, az egy­házi és a lelkészi identitás aktuális kér­dései" címen meghirdetett nemzetközi tudományos konferencián elmondott előadás szerkesztett változata. 1 „... qui doceant et sacramenta administrent" Conf. Helv. XVIII,11 2 Conf. Helv. XVIII,11 3 31. kérdés: Miért nevezzük Őt Krisztusnak, azaz Fel- kentnek? Azért, mert Őt az Atya Isten rendelte és a Szentlélekkel felkente a mi legfőbb prófétánkká és tanítónkká, aki Istennek titkos tanácsát és aka­ratát a mi váltságunk felől tökéletesen kijelentet­te, továbbá egyetlenegy főpapunkká, aki minket testének egyetlenegy áldozatával megváltott és az Atya Isten előtt könyörgésével szüntelenül közbenjár érettünk és örökkévaló királyunkká, aki minket igéjével és Leikével oltalmaz és megtart. 4 32. kérdés: Miért hívnak téged (Krisztusról) keresz­tyénnek? 2015 -4 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 27

Next

/
Thumbnails
Contents