Sárospataki Füzetek 19. (2015)
2015 / 4. szám - INTERJÚ - "Isten mindig, mindent szépen elrendezett" - Interjú dr. Nagy Antal Mihály nyugalmazott teológiai tanárral
isten mindig, mindent szépen elrendezett' aki az egyetlen megváltó, üdvözítő, az egyetlen megoldás a világ, az emberiség minden bajára. Még előtte vagyunk, vagy már kezdünk benne lenni abban, amire Jézus figyelmeztetett: „Megölnek titeket, és gyűlöl titeket minden nép az én nevemért” (Mt 24,9). Nagy kihívás a világ totális lázadása Isten „örök rendje” ellen. „Az írást nem lehet érvénytelenné tenni” (Jn 10,35). Tilos minden kompromisszum, minden engedmény (egyneműek házassága, homoszexuális egyház, a hazugság legalizálása.). Dr. Nagy Antal Mihály legfontosabb munkái - a szerző összefoglalásában • Örök szövetség (Sárospatak, 1996. 1997. 2011.). A zsidókérdést a maga totalitásában és aktualitásában ismerteti. • Bibliai hermeneutika (Sárospatak, 1996.). Áttekinti az írásmagyarázás alapkérdéseit. A Szentírás megértésének és magyarázásának kulcsa - K. Barth és H.W. Wolff nyomán Amit Isten a Szentírásban kijelentett, az a Szentlélek által érthető meg és magyarázható. • Izráel története (Sárospatak,2007.). A legújabb kutatási eredmények fel- használásával készült. A Szentírás hitelesen adja elénk Izráel történetét. Izráel története nem oldható fel „kortörténetben”. • A misszió bibliai alapjai (Sárospatak, 2010.). Teljes áttekintést ad arról, mit mond a Szentírás a misszióról. Szól a világmissziói konferenciákról, kiegészítve a gyülekezetépítés alapkérdéseivel. • Az Ó- és Újszövetség bibliai teológiája. 1.2, kötet. (Pápa, 2013, Dunántúli Református Egyházkerület Püspöki Hivatala. A Teológiai Könyv sorozatának 81. kötete.) A múlt század közepétől egyre erőteljesebb hangot kap, hogy végzetes hiba volt az Ószövetség és az Újszövetség teológiájának szétválasztása. A nagy kérdés: Hogyan lehet egyesíteni? Ezt kíséreltem meg. 2015-4 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 23