Sárospataki Füzetek 19. (2015)

2015 / 4. szám - OKTASS, HOGY ÉLJEK! - Fodor Ferenc: Időnk

Fodor Ferenc jelentik.1 Az idő bibliai értelemben a cselekvő Isten tetteinek színtere a történelem­ben és az egyes ember életében. Istennek az idővel való szoros kapcsolatáról beszél a Szentírás. Különösen az Ószövetségben tudjuk ezt nyomon követni, mert nagyobb időszakot ölel fel, mint az Újszövetség. Az élet egészét kisebb idői egységek láncolatának képzeli el. Ezek összessége al­kotja az egészet, azzal a pillanattal együtt, amiben éppen vagyunk. Az idői láncolatok nemcsak az ember élete egészét fűzi egy egésszé, hanem személyes életének láncolata beleilleszkedik a cselekvő Isten idejébe. Nem csupán az eddig történt vagy éppen most zajló eseményekkel, hanem a jövendő minden ismert és ismeretlen részletével. A mai ember a világot úgy képzeli el, hogy az a maga teljességével jelen van az életében. Eszerint az ember egyénileg is hordozza a világ teljességét. A bibliai ember gondolkodása ettől a szemlélettől különbözik. Ö úgy értelmezte, hogy élete része a világ teljességének. Személyes életének minden gazdagsága beleépül Isten teremtett világába. A neki adott tálentumok részei a világ gazdagságának, ő ezekkel tud hoz­zájárulni, hogy szebbé és gazdagabbá tegye azt. Ma az „Én” a világot pontszerűen magába szívja, míg főképp a Zsoltárok könyvében, de az Ószövetségben általában az „Én” beleépül, önmagát mintegy beletervezi a külvilágba és feloldódik az istentisz­teleti közösség „Mi” érzésében.2 Ez a bibliai modellhez képest eltérő, gondolatbeli változás hatással van egész jelenlegi életszemléletünkre, az élethez, a szolgálatunkhoz való viszonyulásunkra. Ha azt mondom: pontszerűen jelen van bennem a világ, ha­mar válók önmagam mértékévé és igaz lesz, amit Babits fogalmaz meg a „A lírikus epilógja” című versében: „Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm, csak nyilam szökhet rajta át: a vágy - de jól tudom, vágyam sejtése csalfa. Én maradok: magam számára börtön, mert én vagyok az alany és a tárgy, jaj én vagyok az ómega s az alfa. ” Az „Én”-ben pontszerűen jelenlévő világ az embert önmaga alfájává és ómegájává teszi. Maga lesz az alany és a tárgy. A bibliai modell ezzel ellentétben arról szól, hogy az egyén egy tágabb körnek, egy közösségnek az elválaszthatatlan része, melynek sor­sáért és fennmaradásáért Isten előtt felelősséggel tartozik. A zsoltáros csöndes hitvallása - "'nnu "t: — nagy vigasztalást ad. Segít környeze­tem, szeretteim és önmagam sorsát egészen más dimenzió szerint szemlélni. A zsol­1 Delitzsch, Franz: Biblischer Kommentar über die Psalmen, Leipzig, Dörfling & Franke, 1894.259. 2 Gerstenberger, Erhard S.: Weibliche Spritualität in Psalmen und Hauskult, in Dietrich, W. & Klop­fenstein, A.: Ein Gott allein?, JHWH-Verehrung und biblischer Monotheismus im Kontext der israeli­tischen und altorientalischen Religionsgeschichte, OBO Nr. 139, Universitätsverlag Freiburg Sch­weiz, 1994.360. 8 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 2015-4

Next

/
Thumbnails
Contents