Sárospataki Füzetek 19. (2015)
2015 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Rácsok Gabriella: A kultúra teológiai megközelítései - meghatározó 20. századi modellek
Rácsok Gabriella LER — Berry Taylor szerzőpáros megfogalmazásában korunk „égő csipkebokraiként”, „beszélő szamaraiként”, „fosztogató káldeusaiként” (vő. Habakuk könyve), „becstelen vámszedőiként” vagy „látszólag néma köveiként” (vö. Lk 19,40)161 —, amelyek öntudatlan tanúságtevők az egyetlen igaz Igéről, és amelyeket érdemes az egyháznak is meglátnia és meghallania. De felfoghatjuk ezeket legitim inkulturált vagy kontext- ualizált evangéliumértelmezéseknek is, amelyek olyan módon (olyan nyelven) mondják el az Isten-történetet, a Krisztus-eseményt, amely az egyházon kívül (is) érthető. Ahogyan az első esetben nem szabad megfeledkeznünk a világi tanúságtevők átmeneti jellegéről, úgy a második esetben az inkulturált vagy kontextualizált értelmezés részleges (azaz nem általános, hanem aktuális) jellegéről sem. Mivel a film mint közvetítő eszköz lehetőséget ad a transzkulturális kommunikációra és kontextualizációra, ez lehetővé teszi, hogy teológia és film kapcsolatát a kultúra kontextuális teológiai megközelítései felől is szemlélhessük. Amikor a teológia pusztán segédanyagként tekint a filmre, az leginkább a fordítási kontextualizációs modellnek feleltethető meg. Missziói szempontból az evangélium a filmes médium, ill. a populáris kultúra nyelvére történő fordítása történik meg az üzenet hatásosabb átadása érdekében (vö. Jézus-filmek). A transzkulturális kontextualizációs modell a befogadó kultúrát veszi figyelembe, és keresi azokat a módokat, amelyeken az evangélium releváns lehet az adott kultúra kérdéseire. Ez a megközelítés tekintettel van arra, hogy a befogadó saját kultúrával és kontextussal rendelkezik, felismeri, hogy a kontextus szükségletei fontosak, és az evangéliumnak releváns módon meg kell szólítania ezeket a szükségleteket. Teológia és film viszonyában ekkor még mindig a teológia szab irányt az értelmezésnek, saját értelmezési paradigmái sugallnak implicit vallási vagy teológiai tartalmat és jelentést a befiogadó/nézö számára (vö. Krisztus-filmek). A transzformációs kontextualizációs modell ugyanakkor felismeri, hogy a befogadó a hozzá eljuttatott üzenetet saját kulturális kontextusából adódóan megszűri olyan módon, hogy az evangélium más megvilágításba kerül számára. Az evangélium mint textus több szinten is interakcióba kerül: a filmes alkotás készítőjének (rendező, operatőr, színész) és a film nézőjének kontextusával is. A textus és a kontextusok is átalakulnak. Új dimenziók tárulhatnak fel az evangéliumban, amelyek nem kerültek felszínre más kontextusban. Ez nem jelenti azt, hogy az evangélium reprezentációja hűtlenné válik eredeti kontextusához vagy jelentéséhez, de mindenképpen olyan módon alakul át, hogy a befogadó saját szempontjából relevánsnak látja az új jelentésszintet. Ez a modell a jelentésalkotásról szól, folytonos reflexiót igényel, és árnyalja az evangélium jelentését adott kontextusokra nézve. A reflexió (reflektív bevonódás) során a néző is átalakul, az alternatív valóság megragadja. A transzformációs kontextuális modell ugyanakkor azt is lehetővé teszi, hogy az evangélium kritikusan közelítse meg a kultúrát, azon belül is a filmes médium által közvetített kortárs kultúrát, és annak dehumanizáló formáira és tartalmaira nemet mondjon. 161 uo., 17. 96 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 2015-3
