Sárospataki Füzetek 19. (2015)

2015 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Rácsok Gabriella: A kultúra teológiai megközelítései - meghatározó 20. századi modellek

A kultúra teológiai megközelítései - meghatározó 20. századi modellek

Tillich szerint az emberiség mindent megművel (cultura) - törődik vele, életben tartja és növeli —, így hozva létre valami újat az elemek hármasságából. Az első a kultúra anyaga (tárgy, tartalom, téma), amelyet több lehetséges közül választ ki. A második a forma, amelyet az anyagra ölt, hogy jellegzetessé tegye azt egy értekezésben, törvényben, versben, imádságban. A harmadik elemet, a szubsztanciát nem autonóm módon választja az ember mint művelő, az sokkal inkább olyan, mint a termőtalaj, amelyből a kulturális alkotás maga ered. A szubsztanciából „fakad az a szenvedély vagy hajtóerő, amely az embert teremtésre készteti, és ugyanakkor jelentőséget és értelmi erőt ad annak, amit az ember teremtett”. Tillich szerint „a költészet a szubsztancia legközvetlenebb egyéni megnyilvánulása”. A valóságtapasztalatok összessége és mélysége adja az élet kulturális önteremtésének szubsztanciáját.24

Tillich szerint a vallásos szimbólumok25 adják a kultúra alapját, a kultúra viszont új kifejezési formákkal látja el a vallást minden egyes új helyzetben:

„A vallás mint végső meghatározottság a kultúra értelemadó lényege [szubsztanciája], a kultúra pedig azoknak a formáknak az összessége, melyekben a vallás alapvető meghatározottsága [concern] kifejezésre jut. Röviden: a vallás a kultúra lényege [szubsztanciája], a kultúra a vallás egy formája”.

Következésképpen „minden vallásos cselekmény — nemcsak a szervezett vallásban, hanem a lélek legbensőségesebb mozdulásában - kulturálisan formált.”26 Vallás és kultúra tehát kölcsönös kapcsolatban áll egymással. Ez igaz azokra a helyzetekre is, amikor a kultúra inkább a vallás elleni tiltakozássá, mintsem annak kifejezőjévé válik. Mindaddig, amíg a kultúra kora emberének helyzetét tükrözi és egzisztenciális kérdéseket tesz fel, a létnek ugyanazokkal a forrásaival kerül kapcsolatba, mint a vallási

24 uo„ 414-416.

25 Tillich szerint: „Az ember végső meghatározottságát csakis szimbólumokkal lehet kifejezni, mert egyedül a szimbolikus nyelv képes a végső kifejezésére."Tillich a szimbólumot a következő tulajdonságok mentén definiáljad) túlmutat önmagán valami másra; ii) részesül abból a valóságból, amelyre mutat (ez különbözteti meg a jeltől, és ezért nem lehet lecserélni); iii) a valóság olyan szintjeit és dimenzióit tárja fel, amelyek máskülönben rejtve maradnának előttünk - ez kifejezetten igaz a művészeti alkotásokra; iv) az emberi lélek olyan dimenzióit és részeit tárja fel, amelyek valamiképpen kapcsolatban állnak a valóság dimenzióival és részeivel; v) nem lehet szándékosan előállítani - az egyéni vagy kollektív tudattalanból nőnek ki, és nem működhet anélkül, hogy létünk tudattalan dimenziója ne fogadná el; vi) szimbólumok születnek és pusztulnak el - pusztulásuk oka: többé nem váltanak ki választ abban a közegben, ahol eredetileg kifejezésre találtak. Tillich, Paul: Dynamics of Faith, New York, Harper & Brothers Publishers, 1958, 41-43. Tillich szimbólumfelfogása az analogia entis újszerű elképzeléséhez vezet nála: nem az Istennel kapcsolatos igazság felfedezését szolgáló eszköz, hanem olyan eszköz (forma), amely által a kijelentés-ismeret kifejezhető.„Ebben az értelemben az analogia entis, hasonlóan a „vallásos szimbólumhoz", arra utal, hogy szükségszerűen anyagot kell kölcsönöznünk a véges valóságból, ha tartalmat akarunk adni a kijelentés megismerő [kognitív] funkciójának/'TiLLicH: Rendszeres teológia, 117.

26 Tillich, Paul: Aspects of a Religious Analysis of Culture, in Tillich, Paul: Theology of Culture, London - Oxford - New York, Oxford University Press, 1968 (40-51), 42.

2015-3 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 63