Sárospataki Füzetek 19. (2015)

2015 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Fodor Ferenc: A patriarcha-történetek homiletikuma

A Patriarcha-történetek homiletikuma

történik. A Kánaán földjén gyakorolt áldozati formát11 Ábrahámnak és utódainak nem kell, nem is szabad gyakorolnia. A tiltást rögtön az ígéretek beteljesedése kezdetén kell tudatosítani. A történet kicsúcsosodik abban a mondatban, amit Abrahám mond fiának: „Isten majd gondoskodik ar^égőáldozatra való bárányról, fiam”{ lMóz 22,8). E próbatétel által megmutatkozik Ábrahám engedelmessége, ugyanakkor megérti azt is, hogy Isten e próbatétel által óvja Izsák életét, nehogy kánaáni mintára áldozattá váljon.

Ábrahám, s majd később Jákob nem idealizált példaképnek van beállítva, hanem — von Rád szavaival — sokkal inkább olyan embernek, akit lefoglaltak Isten ígéretei. Ábrahám és Jákob olyan furcsa helyzeteket ábrázol, melyekbe az ígéretek késedelmeskedése miatt kerültek, melyekben olykor kudarcot is vallottak.12

2.3 lMóz 26-36. Testvérkapcsolatok a családban — versengés az áldásért

Az Ezsau-Jákób történetekben hangsúlyt kap, hogy az egymást váltó nemzedékek átadnak valamit az utánuk következőknek. Nem csupán anyagi javakat, hanem szellemi testamentumot is. Ennek összefüggésében a családon belüli érintkezésben az áldás jelentőségét mutatja be ez a második nagy egység. A 26. fejezet rögtön azzal a lényeges, alaphangot megütő tétellel indul, hogy az Abimelekkel szembenálló Izsák igazi nagysága és erénye nem az erejében van, hanem abban, hogy az ellenségnek számító filiszteus felismeri rajta az áldást (28-29).

Az őstörténetekben a szentíró Káin és Ábel példáján keresztül mutatta be, hogy a teremtéskor Isten által megalkotott rend miként borul fel és torkollik testvérgyilkosságba, hogy tudatosítsa: minden gyilkosság testvérgyilkosság. Az atomizálódott embervilág összegyűjtése által Isten másfajta rendet érvényesített, ám a testvérek közötti ellentét itt is megjelent a versengés képében. Amiképpen az őstörténetekben a kánaáni őskultúrát megjelenítő Káinnal szemben a nyájával legelőről legelőre vándorló juhpásztor Ábel a pozitív személyiség, úgy itt a pillanatnak élő, vadászó életmódot folytató Ezsauval szemben a paraszti életformát művelő Jákob van. Kultúrák ütközését fejezi ki mindkét családtörténet. A Káin-Abel-történet a kánaáni kultúra kísértéseit mutatja be, ahol a földet embervérrel öntözték meg, ha nem termett. Ezzel szemben itt pozitív példa a csak Istent tisztelő pásztor. Az Ézsau-Jákób-törté11 Diodorus Siculus említ egy Karthágóban felállított, bronzból készített istenszobrot, melynek kitárt karjába gyermekeket tettek úgy, hogy a szobor lábánál égő tűzbe estek. Tinnit istennő templomának környékén talált feliratok egyértelműen említést tesznek ilyen áldozatokról. 2Kir 3,27 szerint Mésa, Moáb királya feláldozta elsőszülött fiát. Régészeti adatok igazolják, hogy Kánaán földjén előfordult emberáldozat (Id. Ringgren, Helmer: Die Religionen des Alten Orients, ATD Ergänzungsreihe Sonderband, Vandenhoeck & Ruprecht in Göttingen, 1979. 232.). Az óbabiloni időben és a hettitáknál ismert gyakorlat volt, hogy száz napra helyettes királyt neveztek ki, aki az igazi királynak meghirdetett szerencsétlenséget magára vette, hogy ezáltal óvja őt. A száz nap elteltével a helyettes királyt megölték, s ezáltal a tényleges királyt fenyegető szerencsétlenséget elhárították (Id. Hutter, Manfred: Religionen in der Umwelt des Alten Testaments I. Babylonier, Syrer, Perser, Studienbücher Theologie, Verlag W. Kohlhammer, Stuttgart-Berlin-Köln, 1996.106.).

12 Rad von, Gerhard: Gottes Wirken in Israel, Neukirchener Verlag, 1974.23.

2015 - 3 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 25