Sárospataki Füzetek 19. (2015)
2015 / 2. szám - RECENZIÓ - Demeter Márton: Hans Joas: A hit választása. Milyen jövője lehet a kereszténységnek?
Demeter Márton meg, hanem a legmodernebb történeti, szociológiai, pszichológiai és más tudományok korszerű felhasználásával. Joas esetében ezek a tudásterületek elsősorban az empirikus szociológia körébe tartoznak, noha modern társadalomfilozófiai és politikaelméleti argumentumokat is felvonultat. Harmadszor, a munka párhuzamba állítható Szent Ágostonnak A keresztény tanításról című művével, noha ez esetben a párhuzam nem olyan egyértelmű, mint a fenti két esetben. Mint ismeretes, Szent Ágoston nevezett művében nem arra tesz kísérletet, hogy kifejtse a helyes keresztény tanítást, hanem azt próbálja megmutatni, hogyan kell tanítania annak a keresztény embernek, aki a helyes tanításnak már birtokában van. Ágoston műve természetesen elsősorban retorikai, de fontos hangsúlyozni, hogy számára kiemelten fontos a racionális, érvelő magyarázat, mint minden retorikát megelőző, szükséges lépcsőfok. Tehát például lelkesítésre vagy fenyegetésre, mint retorikai eszközre csakis akkor lehet szükség, ha ezt megelőzően már a hallgatóság tudja, mit kellene tennie, mert arról már racionális úton megbizonyosodott. Bizonyos értelemben Joas műve is olvasható úgy, mint egy tudományos megalapozottságú módszertan arra vonatkozóan, hogy egy keresztény embernek a modernitásban hogyan van lehetősége mások felé is nyitott módon, mégis hitelesen képviselnie meggyőződését. Ennek etikai jellegét a szerző nem csak a könyvben, de a közelmúltban Magyarországon tartott előadásában is külön hangsúlyozta, kitérve arra is, hogy szerinte elsősorban az univerzalisták összefogására van szükség, legyenek azok keresztények vagy más vallásúak, hívők vagy hitetlenek. Meg kell jegyezni, hogy az univerzalizmus kifejezést Joas egy kissé speciális értelemben használja, vagyis nem a vallások (vagy más meggyőződések) egyetemességre, egyetemes igazságukra való igényét érti alatta, hanem azt a meggyőződést, hogy egy adott vallás vagy meggyőződés képviselői nem csak saját érdekeiket, hanem mindenkor az egyetemes emberi érdekeket tartják szem előtt. Most rátérek arra a néhány kérdésre, melyek miatt — mint azt a bevezető sorokban már említettem - mindenki haszonnal forgathatja Joas művét, aki kicsit is érdeklődik a társadalomtudományok és a művelődéstörténet iránt, legyen az illető akár vallásos, akár nem. A könyv fő érdeme talán éppen az, hogy olyan kijelentések hamis vagy legalábbis vitatható voltára mutat rá, melyeket nem csak a laikusok, de a nem közvetlenül a területen dolgozó szaktudósok is evidensnek tekintenek. A továbbiakban — természetesen nem lelőve a poénokat - azokat a kérdéseket ismertetem röviden, melyekre a szerző — szerintem — a közvélekedést megcáfoló válaszokat ad. Az első ilyen kérdés a modernizáció és a szekularizáció szükségszerű együtt járásával, vagyis azzal a közkeletű vélekedéssel kapcsolatos, mely szerint a modernizáció és a technológiai fejlődés óhatatlanul szekularizációhoz vezet. Ennek egy gyengébb változata szerint mindez elsősorban a fejlett országokra jellemző, az Egyesült Államok kivételével. Joas empirikus adatokra támaszkodva megmutatja, hogy ezek igazolhatatlan vélekedések - még a gyengébb változatban is. Egy másik közkeletű nézet a szekularizáció és az erkölcsi hanyatlás szükségszerű együtt járásával kapcsolatos. A klasszikus filozófiai erkölcstanban gyakran találko118 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 2015 - 2
