Sárospataki Füzetek 18. (2014)
2014 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Karasszon István: Vallásreformok az ókori Keleten
Karasszon István Ebben az időszakban a kommunista világ már nem tudott alternatívát nyújtani, csupán nemzetközi bajkeveréssel tudta felhívni magára a figyelmet. A belső társadalmi érdekellentéteket a modern demokrácia, főként az érdekképviseletek kell, megoldják. Csakhogy ne felejtsük: ez nem régi találmány! Emlékezzünk arra, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia idején, az 1867-es kiegyezés után soha nem remélt gazdagság köszöntött be térségünkben; ugyanakkor mégis a XIX. század utolsó évtizedeiben kezdődött meg a kivándorlás is az Újvilágba, mert a gyors fejlődéssel lépést tartani nem tudók oly mértékben szegényedtek el, hogy életüket sem látták biztosítottnak. A korabeli társadalom (bár hozzáértő politikai vezetése volt az országnak) egyszerűen nem volt elég fejlett ahhoz, hogy kiegyenlítse az ellentéteket. Sőt később is, talán emlékeznek még idősebbek Németh László 1956-os rádiós beszédére, ahol világosan megfogalmazást nyert, hogy a két világháború közötti társadalmi elit látta a társadalmi feszültségeket, de nem tudta kiegyenlíteni azokat. Viszont állandó rossz lelkiismerete volt, s ez folyamatosan karitatív tettekben nyilvánult meg. Az ötvenes évek ebben jelentettek visszaesést a két háború közötti időszakhoz képest: az új elit nem érzett kellő felelősséget a szegények iránt. Számomra öröm, hogy ezeket a sorokat Börzsönyi József kollégámnak ajánlhatom, aki ezekben a nehéz időkben is bizonyította hitét és hűségét a Református Egyház szolgálatában. Az alábbiakban ókori kísérletekről értekezünk, amelyek a társadalom tudatos átszervezéséről szóltak. Tény, vallásreformokat említek, de az ókori Keleten vallás és társadalom nem választható el egymástól, sőt a puszta megkülönböztetésük is anakronizmusnak tűnik. Az elmondottakból - remélem - világosan kiderül, hogy a vallásreformokat csak olyan személy vihette végbe, aki hatalmi pozícióban volt, s a társadalom struktúráját akarta átformálni. S ha fentebb azt mondtam, hogy a társadalom tudatos szervezése, annak technikai véghezvitele érdekegyeztetés révén, viszonylag új találmány - akkor egyben elővételeztem is az eredményt: hosz- szú életű vallásreformok valószínűleg nem is jöhettek létre az ókori Keleten! Az első reformról nem kell, sokat beszéljek, hiszen ismert mindenki számára. Egyiptomban a Kr.e. XIV. század közepén egy fáraó úgy dönt, hogy új fővárost alapít, ami nyilván új ideológiát is szükségessé tesz: vallási reformot hajt végre, mert Amon helyett Atont teszi meg kizárólagos tisztelete számára. Amennyire nagy vállalkozás volt mindez, annyira szokás újabban hangsúlyozni, hogy nem volt minden előzmény nélkül, s nem is biztos, hogy a fáraó személyes döntése volt csupán ez a monumentális változtatás. Már III. Amenhotep korában megvoltak azok a jelek, amelyek ha nem is predesztinálták a reformot, de előszelét éreztették.1 III. Amenhotep uralkodását siker és gazdagság jellemezte, de ezen belül polarizálódás is volt érezhető: a thébai Amon-papság szerepe megnő, amit az udvar nem néz jó szemmel. Már ekkor beszédes, ha a fáraó fia, Thotmesz, aki memphiszi pap volt, igen erősen hangsúlyozza egyrészt Ptah isten tiszteletét, más1 Az előzmények és a reform bemutatását magyarul lásd Kákosy László, Az ókori Egyiptom története és kultúrája, Budapest, Osiris, 2005,143-151. lapjain. 8 Sárospataki Füzetek 17. évfolyam | 2014 | 1
