Sárospataki Füzetek 18. (2014)
2014 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Rácsok Gabriella: Vallás, értelemtalálás, értelemalkotás, mediatizáltság
Vallás, értelemtalálás, jelentésalkotás, mediatizáltság hoz hűek, szeressük családunkat) hoznak létre. A filmes elbeszélések is szolgálhatnak modellként a valóságról és a valóság számára: leírják valamilyennek a világot, ugyanakkor azt is bemutatják, hogy milyennek kellene lennie. A világot többnyire olyannak láttatják, mint amelyben a jó győzedelmeskedik a rossz fölött, ha pedig egy film eltér ettől a konvenciótól, az nyugtalanságot okoz a nézőben. Sokan a mindennapi élettől menekülnek a filmekhez, ugyanis a filmekben bemutatott világ általában rendezettebb, szebb, a filmek gyakorta happyenddel végződnek: a bűn elnyeri büntetését, az erény jutalmát, a családok újraegyesülnek, a szerelmesek egymásra találnak. Jóllehet a filmes elbeszélések sok konfliktust és feszültséget is bemutatnak, azok általában megoldódnak, feloldódnak a film által megszabott idői keretek között, azaz a filmnézés élménye közben. Ha nem is minden film, illetve nem minden szereplő számára végződik a történet happyenddel, a film képes azt az érzetet kelteni, hogy létezik igazságosság és rend, még akkor is, ha bizonyos dolgok magyarázat nélkül maradnak, vagy igazságtalannak tűnnek. A nem elfogadott normákat közvetítő filmek a káosszal való megküzdés alternatív módjait mutatják be. A filmnézés mint rítus többek között a néző bevonódásában érhető tetten, ahogyan felsikolt félelmében, felnevet egy poénon vagy megkönnyez egy jelenetet. A közösségi filmnézésben69 mások jelenléte és reakciói kontrollként vagy megerősítésül szolgálhatnak az egyén reakciói számára, ami szintén egyfajta valóságérzéssel töltheti el a nézőt. Jóllehet a film nézői tudják, hogy az nem a „valóság”, a filmek mégis a valóságosság dimenzióját öltik magukra a filmnézés kontextusában. Ahogyan a vallás, a film is része annak a komplex kapcsolatnak, amely az ideális és a valóságos/tényleges között van, és mindkettő kínál világképet és ethoszt.70 Lyden és Axelson elemzései a filmnézés folyamatában a filmes elbeszélésre71 helyezik a hangsúlyt. Vizsgálódásuk nem terjed ki a vizuális kommunikáció percepcióelméleti szempontjaira, illetve a (mozgó) képeknek a megismerési, koma forma és az elhelyezés (kompozíció) a vizuális kommunikációnak azokat a módjait jelöli, amelyek a racionalitásnak szólnak. Apostolos-Cappadona, Diane: „Iconography", in: Lyden, John (szerk.): The Routledge Companion to Religion and Film, London-New York, Routledge, Taylor & Francis Group, 2009.442. 69 A közösség egyfajta közösségi nézőpontot, úgynevezett „szociális/szocializált" szemüveget is ad a közösség tagjának, az egyénnek. Ez a szocializáltság, ha vallási vagy teológiai témájú képekről/filmekről van szó, erősíteni vagy gyengíteni fogja a képi elbeszélés elfogadottságát vagy elutasítottságát, függetlenül a szerzők, alkotók szándékától, a színészek teljesítményétől, forgatókönyvtől, zenei aláfestéstől. Apostolos-Cappadona:„Iconography", 443. 70 Lyden: Film as Religion. 44-48. 71 A filmes elbeszélés két funkcióját különböztethetjük meg: informáló (a történet olyan ténybeli elemeit, mint pl. tér, idő, okozatiság rekonstruálja) és dramaturgiai (a történet által különböző érzelmi, hangulati állapotok előidézése, és olyan általánosabb képzettársítások elindítása, amelyek révén a néző a történetből általánosabb tanulságokat képes levonni). Kovács: Mozgóképelemzések, 80. Sárospataki Füzetek 18. évfolyam 2014 I 4 81
