Sárospataki Füzetek 18. (2014)
2014 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Füsti-Molnár Szilveszter: "Eritis sicut Deus" - Betekintés Kálvin teológiájának a keresztyén lelkiséggel kapcsolatos összefüggéseibe
„Eritis sicut Deus" Betekintés Kálvin teológiájának a keresztyén lelkiséggel Where We Belong dalát, Gershwin Stairway to Paradise című nótáját vagy éppen Led Zeppelin Stairway to Haven című opusát. A lehetetlen vállalkozás ellenére ugyanakkor érezzük, hogy Platón és akár Zepelin is olyan témára találnak rá, ami működik, mert az emberiség mély és nagy tapasztalatáról van szó. Ez igaz, mert az Isten keresése tagadhatatlanul hozzánk tartozik, még azzal a kísértő gondolattal együtt is, hogy olyanokká lehetünk, mint Isten. A nagy kérdés azonban, hogy az Istenhez való felemelkedés gondolata vajon nem egy félrevezető motívum-e csupán, amelynek elkerülhetetlen csúfos vége, hogy olyanokká akarunk lenni, mint Isten. Pusztán azért, mert ez valami közös, mélyről fakadó indíttatás, vajon jó úton járunk-e azokkal, akik utat mutatnak nekünk? Nem jutunk-e oda, ahová Dante jutott életútja közepén: a sötét erdő mélyére, ahová bűnei vezették, a pokolba? Miközben valami drámai módon akart Istenhez eljutni, és mindeközben túl messzire került. Félúton A reformátori tanításnak is megvan az álláspontja arra nézve, hogyan emelkedhetünk fel a mennyország magaslataihoz. Eközben pedig kijózanító távolságba tud kerülni Bábel romos tornyának fellegeitől. Ádám és Éva története világosan megtanítja nekünk, hová jutunk az olyanokká lesztek, mint Isten’ kísértésével. Az édenen kívülre, mert Isten nélkül arra vágyni, hogy olyanná legyünk, mint ő, egy rossz ötlet. Nem azért, mert Isten fél a versenytársaktól, hanem azért, mert az egyetlen út erre nézve Istenben van, ahogyan Ireneus hasonlata gyönyörűen írja le: a Mennyei Atya két kezével, a Fiúval és a Szentlélekkel ölel bennünket át, és emel minket magához.2 Jürgen Moltmann az alábbiak szerint fogalmazza ezt meg: „A keresztyén hit reménysége, hogy a kígyó, a kísértő gondolata [eritis sicut Deus] az édenben az Isten közreműködésével fog beteljesülni.”3 Gyakran hajlamosak vagyunk azonban arra, hogy a reformátori tanítást mintegy félúton elengedjük. Mindezen túl nemegyszer az alapvető tételünkként csak arról beszélünk, hogy Isten hozzánk való irgalmas és szeretetteljes kegyelmének útja a mi üdvösségünkre az, hogy elküldte hozzánk Fiát és a Szentlelket, hogy egyfelől megóvjon minket önmagunktól és kinyilvánítsa, hogy velünk és a világgal van. Ebben az értelmezésben azonban egyoldalúság van, mert csak az Isten hozzánk és a világhoz történő átszállásáról van szó. Ebbe a tételbe nem fér bele a mi felemeltetésünknek az útja. Ráadásul, ha szélsőségesebben szemléljük Isten hozzánk történő átszállását, úgy is fogalmazhatnánk, hogy nekünk nem is kell azzal foglalkoznunk, hogy Isten magaslataiba emelkedjünk. Ehelyett nem marad más dolgunk, mint odafordulni a másik szükségben lévő felebaráthoz. Többről van azonban szó, és kísérletet tehetünk arra, hogy a hagyományos reformátori, kifejezetten pedig kálvini értelme2 Irenaeus: Adversus haereses, Book IV, Ante-Nicene Fathers, Volume 1. Edited by Alexander Roberts & James Donaldson. American Edition, 1885. Online Edition Copyright © 2004. by K. Knight. 3 Jürgen Moltmann: Theology and Joy, London: SCM Press, 1973.62. p. Sárospataki Füzetek 18. évfolyam 2014 14 31
