Sárospataki Füzetek 18. (2014)

2014 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Harsányi Béla: A Kárpátaljai Ungi Református Egyházmegye megalakulása 1920-1923-ig

Harsányi Béla megalapításának elhalasztása mellett érvelt, és annak egyik fontos akadályát éppen az ungi tizenkét egyházközség helyzetének bizonytalanságában látta.4, A gyűlés végül kimondta a Kárpátaljai Református Egyházkerület megalakulását, amelynek vezetésével Biky Ferencet és Ráthonyi Ákost bízták meg, valamint megválasztott egy úgynevezett ad hoc bizottságot, amelynek feladatául rendelte többek között az állam előtti képviseletet az államsegélyek tárgyában,47 48 valamint tárgyalások kezdeményezését a Szlovenszkói Tiszáninneni Egyházkerülettel a 12 gyülekezet sorsát illetően.49 Ennek a bizottságnak Ungból tagja lett a világi elnök Ráthonyi Ákoson kívül, Komj áthy Gábor, dr. Polchy István és Komáromy Laj os.50 A Kárpátalj ai Református Egyházkerület tehát a Tiszáninneni Egyházkerület közgyűlésének és a konventnek a határozata ellenére nem mondott le a Ruszinszkóhoz tartozó gyülekezetekről. Ahogy Biky fogalmaz Czinkéhez írt levelében: „Titeket kevésbé gyöngít az elszakítás, minket lényegesen gyarapít az idecsatolás. Nem veszünk össze rajta”.51 Ez utóbbi mondatból úgy tűnik, Biky vagy lebecsülte Czinke ragaszkodását a ruszinszkói gyülekezetekhez, vagy egyfajta taktikai fogásként a tárgyalások előtt jó előre tompítani kívánta a vita élét, hogy Czinke hozzáállását kicsit megenyhítse. Terve azonban nem vált be. A két egyházkerület közötti vita hamar kiéleződött. Biky 1923. december 11-ére hívta össze az alakuló gyűlés által megválasztott bizottságot Beregszászba. Ezen az ülésen a 2. napirendi pont az ungi 13 egyházközség hovatartozásának kérdése volt. A bizottság a következő érveket sorakoztatta fel a Szlovenszkói Tiszáninneni Egyházkerület Közgyűlésének 1921. október 30-ai határozatával szemben: 1. Podkarpatska Rus földrajzi helyzete - a terület autonóm státusza kizárja, hogy az itt élő gyülekezetek más földrajzi területen lévő egyházkerület kebelén éljenek. 2. A 13 ungi egyház önrendelkezési joga értelmében szintén a Kárpátaljai Református Egyházkerülethez tartoznak ezek a gyülekezetek. A bizottság felhívja a Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület figyelmét arra a körülményre, hogy a 13 gyülekezet esete olyan „vis major”, amelyre az I. te. 49. paragrafusát nem lehet alkalmazni, és amely magát a Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerületet is létrehozta. Szintén döntő körülmény a bizottság szerint a podkarpatska rus-i kormányzóságnak az a levele, amit maga Czinke is megkapott, és amely kimondja, hogy a csehszlovák kormány a podkarpatska rus-i gyülekezetektől különálló szervezkedést vár el. Egyelőre nem tisztázott, hogy ez a levél Simkovic János korábban már idézett levele-e, vagy pedig egy attól különálló hivatalos dokumentum. 3. Végül az egyházigazgatási szempontok is a Kárpátaljához való csatlakozás mellett szólnak, 47 TtREL 1.22. a. 1.52/1923., Jegyzőkönyv, mely felvétetett Beregszászban 1922. október 31 -én a „Kárpátaljai Református Egyházkerület"alakító közgyűlésén. 3. pont 48 TiREL PF-1.546/1922., Biky Ferenc Levele Czinke Istvánhoz 1922.11.01. 49 TiREL PF-1.11/1922., Biky Ferenc levele Czinke Istvánnak 1922.11.17. 50 TtREL 1.22. a. 1.52/1923., Jegyzőkönyv, mely felvétetett Beregszászban 1922. október 31-én a „Kárpátaljai Református Egyházkerület"alakító közgyűlésén 6. pont 51 TiREL PF-1.11/1922., Biky Ferenc levele Czinke Istvánnak 1922.11.17. 100 Sárospataki Füzetek 18. évfolyam I 2014 I 2

Next

/
Thumbnails
Contents