Sárospataki Füzetek 18. (2014)
2014 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Kustár Zoltán: Sola Gratia - avagy a második kezdet motívuma az Ószövetségben. Néhány nehezen érthető ószövetségi történet biblika-teológiai összefüggései
Sola Gratia - avagy a második kezdet motívuma az Ószövetségben mellett) az özönvíz-történet ismeretét is feltételezheti.17 Ugyancsak kérdés, hogy amennyiben irodalmi függőségek valóban fennállnak, ezek a későbbi szövegek esetében a korábbiak másolásával, motívumainak átvételével magyarázhatók-e (csak), vagy az lMóz-2Sám korpuszán átívelő, egységes szerkesztői átdolgozásokról, „egymásra hangolásokról” (is) lehet-e szó. Mivel az lMóz/2Móz-2Kir nagyobb irodalmi egységének átfogó szerkesztői folyamatait a legújabb kutatások lassan felderítik, illetve a Tetrateuchos-hagyományok és a Deuteronomista Történeti Mű utólagos összeszövését, egymáshoz igazítását egyre valószínűbbé teszik,18 ez utóbbi lehetőségekkel joggal számolhatunk. Ám ezek a kérdések már túlmutatnak jelenlegi tanulmányunk célkitűzésein. Szögezzünk le ezért most csak annyit, hogy a bibliai hagyomány egy vagy több irodalmi egységének szerzője/szerkesztője ezeket az első nemzedék/személyek tragikus bukásáról szóló történeteket arra használta, hogy Isten teljesen jogos, elméletileg lehetséges közbeavatkozásának hiányát, azaz irgalmát, megtartó kegyelmét, jogos haragját felülíró szeretetét és hűségét az üdvtörténet kiemelt fordulópontjain szemléltethesse. A történetek mindegyike valójában kontraszt-történet, amely a sikerre vitt második kezdet szereplői iránti isteni irgalom kifejezésére szolgál. Az ókori irodalom eszközkészletével dolgozó hagyományozok az elvettetés vagy az ítélet jogosan elvárható elméleti lehetőségét megtörtént (vagy megtörténtnek hitt) eseményekkel érzékeltetik, és az első kudarc történetével a második és következő kudarcok elkerülésének csodáját akarják érzékeltetni. Mert az ő szemszögükből nézve az özönvíz kapcsán nem az a kérdés, hogy miért pusztította el egyszer Isten az emberiséget, hanem az, hogy miért nem teszi meg ezt minden nemzedékkel. Számukra nem az a kérdés, hogy Izráel a szövetségkötés utáni negyven napon belül valóban kiérdemelte-e Isten ítéletét, hanem az, hogy Isten miért tartja fenn (illetve újítja meg) ezt a szövetségét ezzel a néppel. Nem azt akarják elmondani, hogy a kémek miatt kishitűségbe esett nemzedék bűnösebb volt a többinél, hanem azt, hogy valójában az ígéret földjét egyetlen nemzedék sem érdemelte ki, és hogy azt csak és kizárólag Isten kegyelméből élvezhették a későbbi nemzedékek. S végül nem azt akarják hangsúlyozni, hogy Saul vétke nagyobb volt Dávidénál, hanem azt: valójában egyetlen földi személy sem lett volna méltó és alkalmas arra, hogy Izráel királyaként, az örök dinasztia ígéretével, „az Úr trónjára üljön” (vö. IKrón 28,5; 29,23; 2Krón 9,8). Aki ezt végül megtette, teljesen érdemtelenül tehette meg, és fiai egyedül Isten kegyelméből tarthatták meg a trónjukat. Az első kezdet kudarca révén az Ószövetség a második, a megélt történelmi eseményeknek utat nyitó kezdetet a kegyelmes és megtartó Isten ajándékaként mutatja be; az első nemzedék és dinasztia bukása valamennyi későbbi nemzedék 17 A 2Móz 32 és az özönvíz-történet közötti párhuzamokhoz lásd Biblia. Magyarázó jegyzetekkel, 121. 18 A kérdéshez lásd Zenger: Einletung, 74-123. így egyébként a 2Móz 32-34-hez konkrétan pl. Kratz: Komposition, 139-142, aki a szakasz beillesztését jelenlegi helyére a 2Móz-4Móz és Józs-2Kir összekapcsolása utáni időre teszi, lásd i.m., 325-326, itt különösen is lábj. 27. Sárospataki Füzetek 17. évfolyam 2014|1 23
