Sárospataki Füzetek 18. (2014)
2014 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Kádár Ferenc: Hitvallás-magyarázat mint homiletikai és liturgikai feladat
Kádár Ferenc Török István kifejti, hogy a prédikáció nem pusztán az egyház elsőrendű funkciója, hanem egyenesen az egyházat létrehozó funkció: „Ne úgy képzeljük a dolgot, hogy adva van az egyház és egyebek közt prédikál is, hanem miközben prédikál, úgy születik, úgy van”2. Ebből következik, hogy a dogmatika csak másodlagos tényező a prédikáció mellett. A prédikáció Istenből és a hitből indul ki, a dogmatika pedig a prédikáció tényéből”3 - összegez a dogmatikus. Arie de Reuver neves holland (Utrecht) rendszeres teológus és egyháztörténész is hasonlóan fogalmaz: „Az egyház nem a dogma, hanem az igehirdetés nyomán keletkezett”4. Sőt, a hitet és a hitvallást is az ige hirdetése hozza létre, hiszen a „Krisztussal és az ő igéjével való találkozás indít ... hitre; ez a szív mélyén rejtőző hit pedig napvilágra kívánkozik, és ez történik meg a hitvallásban.”5 A dogma, illetve a hitvallás mégis használhat a prédikációnak, hiszen alapelveket, normákat ad a jelen és a jövő igehirdetéseinek. Nem mi hirdetünk ugyanis először igét, az előttünk járt nemzedékek igeértése, annak megfogalmazásai segítséget és kontrollt is adnak az igehirdetőnek. A keresztyén prédikáció fontos vonatkozása az, hogy az anyaszentegyház közösségében zajlik, s nem egyéni ügy. Reuver felveti ezt az eshetőséget, s kimutatja ennek veszélyét: „Az ige tolmá- csolója félreteheti ugyan a dogmatikai kézikönyveket vagy a hitvallásokat, ámde azoknak a helyére fognak lépni az illető saját gondolatai, ismeretei, érzései. Tan- ellenessége a valóságban nem lesz más, mint saját meglátásainak az érvényre juttatása.”6 Thomas G. Long princetoni gyakorlati teológus homiletikai alapművében részletesen szól ugyanerről.7 Kifejti, hogy az igehirdetést nem pusztán az ige, a prédikátor és a gyülekezet határozza meg, hanem van egy „teológiai örökség”, amely szintén alakító, formáló tényezője az igehirdetés tartalmának. A prédikátor ne a pillanatnyi privát teológiai látását, s ne is valamiféle „univerzális” keresztyén álláspontot képviseljen, hanem egy jól körülhatárolható teológiai hitvallásos örökséget, amely esetünkben a reformatori tradíció öröksége. Ebbe az Isten hatalmának és dicsőségének hangsúlyától a kegyelemből hit által való megigazulás hangsúlyain át a szövetségi gondolkodásig sok minden beletartozik. Ezért - mondja Long -, ha prédikációt készítünk, nemcsak úgy közeledünk az íráshoz, mint egyéni hívők, hanem mint gyakorló teológusok is az egyház frontvonalán küzdve azért, hogy az evangélium ma úgy hangozzék, hogy az megegyezzen az egész egyház teológiai emlékezetével,8 illetve örökségével. Az egyéni hitnek és a dogmatikai jártasságnak 2 Dr. Török István: Dogmatika, Free University Press, Amsterdam, 1985, 58. 3 Török: i.m. 72. 4 Dr. Arie de Reuver: A dogma az igehirdetésben és a hitéletben, in: Református Egyház, Lll. (2000) 9. szám, 205. 5 Reuver: uo. 6 Reuver: uo. 7 Thomas G. Long: The Witness of Preaching, Westminster John Knox Press, Louisville, Kentucky, 1989, 52-55. 8 Long: i.m. 54. no Sárospataki Füzetek 17. évfolyam I 2014 I 1
