Sárospataki Füzetek 17. (2013)
2013 / 1-2. szám - TANULMÁNYOK - Enghy Sándor: Isten népe és a környező népek vallása
EngHYSándor gondolta, hogy a próféták Ninivére és Babilonra vonatkozó fenyegetése beteljesedett, s a mezopotámiai kultúra emlékei elpusztultak. Ezért koncentrált ő az egyiptomi képekre. A rabbi képeivel illusztrált Bibliát forgatta a Freud család is. A fiatal Sigmund valószínű arra gondolt, hogy a héber Biblia mögött egyiptomi elképzelések rejlenek. Ez lehetett az oka annak, hogy Freud Mózesről és a monoteista vallásról írott könyvében (1939) Izráel monoteizmusát egyiptomi befolyásra vezette vissza. Alfred Jeremias már mezopotámiai leleteket kutatott. A szerző műveiben azt a nézetet képviselte, hogy a Biblia világképét leginkább a babiloni gondolkodás határozza meg, s a földi események a csillagok világában zajló folyamatokat ábrázolják. Fiugo Gressmann már nem volt ilyen egyoldalú. O — a Hermann Gunkel nevével fémjelzett vallástörténeti iskola képviselőjeként — komplex módon kezelte a valóságot, amikor ókori keleti képeket és bibliai szövegeket hozott összefüggésbe (1909. 1927.). A Biblia világa vizuális értelmezésében a következő nagy lépés Pritchard (1954. 1969.). Gressmann- hoz képest Pritchard kevésbé konkretizálja a képek Ószövetséghez való viszonyát, s annak megítélését művében olvasóira bízza, ezért hiányzanak nála adott esetben a képek kapcsán a bibliai szövegekre való közvetlen utalások. Még kevésbé vallási jellegű ezen a területen az izráeli Michael Avi-Yonah, Abraham Malamt, Benjamin Mazar és Schemarjahu Talmon szerkesztésében 1959 és 1961 között Jeruzsálemben megjelent gyűjtemény. Szinte ugyanebben az időszakban jelent meg New Yorkban az a munka, mely a Biblia világát tájak, ásatások képeivel, bibliai növényekkel, állatokkal, ikonográfiái anyagokkal, bibliai korokból való archeológiái leletekkel szemlélteti. Ez a mű tárgyilagosan kerüli a vallástörténeti vonatkozásokat. 1982 és 1985 között született az az André Chouraqui vezetésével publikált tíz kötet, mely megint csak messzemenően tárgyi vonatkozású emlékekre koncentrál,figyelmen kívül hagyva az illusztrációk exegetikai jelentőségét. Othmar Keel az ókori keleti képszimbolika és az Ószövetség kapcsolatáról írt (1972. 1996), s ezt ugyanúgy nem konkretizálta, mint Pritchard, és képanyagának nagy részéhez legendaként ad meg egy bibliai verset. Keel, Pricharddal ellentétben, elképzelések tekintetében szoros kapcsolatot lát az ókori keleti képek és a bibliai szövegek között olyannyira, hogy nála a bibliai és a kánaáni, pogány elemek alig választhatók el egymástól. Silvia Schroer munkássága azt bizonyította, hogy Izraelben is voltak képek (1987), s a miniatúrák művészetének jelei az Ószövetségben is felfedezhetők. E képzőművészet legfontosabb területén a pecséteket dolgozta fel Keel Palesztinára, Izraelre koncentrálva (1995. 1997.) A nagy munka előtanulmányai is jelentősek (1985. 1989; 1990. 1994), s Keel mellett különböző szerzők alaposságát dicsérik (Keel/Leu/Schroer/Shuval/ Uehlinger). Izráel és a környező népek női istenképének hengerpecséteken megjelenő ikonográfiáját Urs Winter dolgozta fel (1983. 1987.) A középső bronzkortól a perzsa korig terjedő időszak (1750-400) kánaáni-izráeli istennőket, isteneket és istenszimbólumokat taglaló mű Othmar Keel és Chrisoph Uehlinger munkája (1992). Ez a régió vallástörténetének addig feltáratlan ikonográfiái forrásaiból merítő munka sok kiadást ért meg (52001) anélkül, hogy különösebben fontosnak tartaná a bibliai szövegekre való utalást. Ezt alig teszi meg, nyilván tudatosan. Az utóbbi években is jelentek meg Palesztina/Izráel ikonográfiájához kapcsolódó művek (Beck — 2002; Schroer - 2008;Schroer — Keel — 2005; De Hulster - 2007. 2009.; Nissinen — Carter - 2009; LeMon — 2010.) 18 Sárospataki Füzetek 2013/1
