Sárospataki Füzetek 17. (2013)

2013 / 1-2. szám - KÖZLEMÉNY - Pocsainé Eperjesi Eszter: Patakon Patakért, a Kollégiumért

Patákon Patakért, a Kollégiumért

etnográfusa és gyűjtője volt. Tőle tanultam meg a múzeumi tárgyak ismeretét, és minden képzőművészeti alkotás értékelni tudását. Tőle tanultam a Főiskolánk szeretetét, ami ki- olthatatlanul belevésődött az egész életembe.

A Főiskolát most a Gyűjtemények jelentik nekem és a Gyűjteményeken belül a Múzeum. Szeretném, ha ez a városhoz, Főiskolához, Gyűjteményekhez fűződő szeretetem a családom minden tagjában úgy öröklődne tovább, mint ahogyan azt, az én szüleimtől kaptam. Es szeretném, ha az utánam következő munkatársak is legalább annyira szeretnék, és legalább olyan hűséges dolgozói lennének majd, mint amilyen a mi generációnk volt. ”

1972-től a Kollégium Múzeumának az igazgatója. Kiállítások rendezése, anyaggyűjtés, a begyűjtött anyag rendezése, szakszerű katalogizálása, kutatók kiszolgálása az ő feladata volt. Hűséggel, kitartóan tanította az utána jövő nemzedéket, minket, a Teológia és a Tudományos Gyűjtemények jelenlegi dolgozóit.

A 90-es években — nyugdíjasként — kezdte meg az eddig összegyűjtött filmnega- tívok beírását, rendszerezését.

Munkája mellett négy gyermeket nevelt fel férjével együtt. Amikor a legkisebb gyermekük is elhagyta a szülői házat, jöttek az unokák a pataki gimnáziumba. Fáradhatatlan és teherbíró volt, türelmes és mindig szolgálatkész. Sokat tanultam tőle, és neki köszönhetem, hogy a Református Kollégium Múzeumában folytathatom azt a munkát, amit O megkezdett. Tanultam tőle családszeretetet, a férj melletti helytállást, a dolgok csendes, nyugodt tudomásulvételét, azt a vendégszeretetet, amit megérezték a házukban otthonra találók. Ha páran jöttek, ha sokan jöttek, mosolyogva sütött-főzött. Házuk ajtaja nyitva állt a Patakon élő, és a világ minden tájáról Patakra látogató öregdiákok, tanárok, népfőiskolások, barátok előtt.

Férje hálás lehetett ezért, hogy ilyen derék asszonyt adott neki Isten. „Mert ennek ára sokkal felülhaladja az igazgyöngyöket.” Az egész család számára a szeretet központja volt. „Édeske” — így hívták gyerekek, unokák, dédunokák. Tőle nagyobb hozzáértéssel, tudással, szeretettel senki sem beszélt az úrasztali térítőkről, a múzeumi tárgyakról, a jövő számára történő értékmentésről. Istennek hálás szívvel köszönjük meg mindazt, amit hosszú évtizedek alatt tanultunk tőle és tanulhatnak a teológia hallgatói, Deák Ilona Internátus jelenlegi, majd jövőbeli diákjai:

1. példamutató családi életet, mert tudjuk mindannyian, hogy a keresztyén ér tékekkel

rendelkező családoknak nemzetmegtartó szerepük van,

2. a munkatársakhoz való mindenkor segítőkész szeretetet,

3. a Krisztusi alázattal végzett egyházi munkát,

4. a „pataki szellem” soha meg nem szűnő ápolását,

5. a nehézségek, a betegségek türelemmel, zokszó nélküli elhordozását,

6. a követésre méltó keresztyén életet,

7. a Kollégiumért dobogó szívet, ahogy O mondta:

„És szeretném, ha az utánam következő munkatársak is legalább annyira szeretnék, és legalább olyan hűséges dolgozói lennének majd, mint amilyen a mi generációnk volt.”

A beszéd elhangzott 2013. február 7-én, a Sárospataki Református Kollégium Imatermében tartott jubileumi ünnepségen.

2013/1-2 SÁROSPATAKI FŰZETEK 145