Sárospataki Füzetek 16. (2012)
2012 / 3-4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Marjovszky Tibor: Egy bibliafordító válaszúton: Pákozdy László Márton
Egy ím. bli a fordító válaszúton: pákozdy László Márton érvényesül minden helyen. Victor János annakidején ezt írta: „Summa summárum: ha jó bibliafordítás’ akarunk, akkor nem egy, hanem legalább három bibliafordítás elégíthet csak ki bennünket: egy irodalmi, egy exegetikai és egy egyházi szempontból ’jó’...” (i. h. 104. lap). - Mi, mai magyar protestáns nemzedék, szegénységünkben csak egy fordítást adhatunk ki... Ezért fontos annyira, hogy ennek az egy Bibliának milyen jellege lesz ? Nyilvánvaló, hogy a mi helyzetünkben olyan bibliafordításra van szükség, amely mindenekelőtt az eredeti szöveget akarja a lehető leghűségesebb fordításban adni, tehát elsősorban a theologiai = nyelvészeti szempont érvényesül a fordításban. Ez komoly követelmény, olyakor áldozatot kíván a magyaroskodás vagy a művészieskedés terhére. Mert a héber jottának és pontocskának is mázsás súlyt ad (Máté 5,18). De azért legtöbbször még így is kellő módon érvényesülhet az irodalmi szempont, hiszen tartalom és forma ritkán választható el egymástól. De a tetszetősért sem a tartalmat, sem az eredeti szóképeket, a mondanivaló logikai rendjét stb. föláldozni nem szabad: a szóban, szóképben, az idiómában, gondolkodás, gondolkodásmód - az üzenet ölt testet. Egy ilyen fordításnak is megvan a maga sajátos, igaz: „ószövetségi” szépsége. A Biblia két „szövetség” egy könyve. Emberi szerkesztői a több évszázad irodalmából gyűjtött és válogatott anyagot nemcsak „kanonizálták”, hanem — különösen az Ószövetségnek — utolsó nyelvi és theologiai simítását is megadták, gondosan ügyelve a fontosabb üzenethordozó szavak megválasztására. A Bibliának és a kánon „üzenetének” (kérügmájának) megvan az egyezményes szótára. A kánon-szerkesztő ószövetségi gyülekezet ezzel fogta vasbeton-egybe az Ószövetség monumentális épületét. Ezért olyan fontos a modern bibliafordítás techné-jében (tudományos módszerében) a konkordantivitás követelménye. Van a bibliai szókincsnek egy olyan törzsanyaga, amelyet nem áldozhatunk föl variálások útján a szabványos vagy kispolgári irodalmi szépség, a jóhangzás, a fordításmívesség, sőt a megszokottság vagy a liturgializmus kedvéért sem. Még az ún. „közérthetőség” is sokszor megfontolandó követelmény, akárcsak az ún. „mai magyar nyelv”. Találóan idézte Budai Gergely a bibliafordításról a népi mondást az asszonyokról: „Ha hű, akkor nem szép, ha szép, akkor nem hű”. Nos, a fordítás uralkodó jellegére nézve sincsen teljesen egy véleményen az Ószövetségi Szakbizottság. Hogy az Újszövetségi Szakbizottsággal hogyan fogunk egy véleményre jutni, erről még azt sem tudjuk, hogy ők milyen úton járnak az Újszövetség újra fordítása közben. Igaz, hogy kire bíznák közülünk a végső simítást, ugyancsak különböznék a szöveg: ki szószerintit („hebraizálót”) adna, ki vitézkötéses magyarkodót, ki eufémista finomkodót, ki studienrátos modorosat, ki szójáték tarkította népieskedőt, ki pedig pegazusos szökdelő választékosat... Sok fölösleges vitának vette volna elejét és meggyorsítaná a bizottságok munkáját, ha az ószövetségi próbaszöveg átfogó bírálatára támaszkodva eldöntötték volna ezt a kérdést. Olyan nagy itt az egyházak és szakemberek közös felelőssége, hogy az Ószövetségi Szakbizottság egymagában nem hordozhatja, olyan summás intézkedések pedig, mint a MBT legutóbbi döntése és a zsinati határozat (ha tűzön-vízen át végrehajtják), a magyar bibliafordítás katasztrófáját fogja fölidézni (lásd a holland példát!). Alikor azután csak 1990-re jubilálnak jó új fordítással...? b) Egy másik nagy kérdés a két fordítás egybehangolása, ami végül is a két szövetség viszonyának theologiai megítélésén fog elválni. Még egyszer, de tán sosem elégszer? Amit erről a MBT két jegyzőkönyvében olvastam és a két értekezleten 2012/3 .i Sárospataki Füzetek 147
