Sárospataki Füzetek 16. (2012)

2012 / 3-4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Marjovszky Tibor: Egy bibliafordító válaszúton: Pákozdy László Márton

MARJOVSZKY Ti BOR

„Néhány megjegyzése az új Károli revízió próbafüzetéhez” (Igazság és Élet, 1936/2/7, 258-261; 8,290-297.), vagy Orosz Árpád bírálata „Jelenések könyve 38-as revíziójának bírálata” (Újszövetségi Füzetek, 1939/6,8-28)? Egy sor cikk vagy bök- cikkecske megállapította ugyan, hogy a próbaújszövetség „rossz”. De újszövetségtudományunk még adós a becsületes és közérthető, részletes és összefoglaló bírálattal, amely mindenkinek lehetővé tenne valamilyen döntést. Összefoglaló bírálat s erre alapított komoly döntés nincs. A MBT mégis vita nélkül megbízást adott egy egész új bizottságnak új fordításra. — Mi a biztosíték arra, hogy nem történik valami hasonló az Ószövetséggel is a legutolsó fordulatban ? Nem kell-e majd azt hozzáigazítani a most születő Újszövetséghez ? — Deklarációk nem pótolhatnak tüzetes és részletekbe menő szakmunkát. De a munka hivatalos és felelős elbírálása nem történt meg. Erre pedig nyilván szükség lett volna a következő lépéshez:

2) egy országos bibliafordítói tanulmányi konferenciához, amelyre a vitás kérdések tisztázása várt volna. A legfelsőbb egyházi testületeket abba a helyzetbe kell juttatni, hogy a lehető legjobb tájékoztatás után tárgyilagosan és felelősen tudjanak dönteni a bibliafordítás véglegezésében és majdan jóváhagyásában. Ehhez kevés a 3+3 bibliafordító szaktudós a két szakbizottságban, kevés a MBT tagsága többségében szakmailag „laikus” együttese is (összesen két bibliatanulmányi szakember van tagjai között). Emellett elvileg igazságtalanság, gyakorlati szempontból pedig helytelen volna kirekeszteni a bibliafordításhoz való hozzászólásból mindazokat, akiknek tudásuk lett volna, csak szerencséjük nem volt, hogy részt vegyenek a munkában, (vagy a bizottságok jótetszésére bízni csupán, hogy kit kérdezzenek meg „alkalomadtán”). (Szoros volt az idő és a pénz még szorosabb...) A kollektív munkát kollektív bírálat koronázná be igazán.

Kezdettől fogva félretettünk az Ószövetségi Szakbizottságban olyan kérdéseket, amelyekben vagy magunk sem tudtunk megegyezni, vagy úgy éreztük, hogy nincs jogunk dönteni. Ehhez is kellene a nagyobb nyilvánosság felelős segítsége, és a hivatalos döntés.

Csak néhány kérdést említek meg közülük:

a) A fordítás jellege. Másfél évtizedes munkánk egyre szorosabbra fonta közöttünk a megértés és a megegyezés szálait, de azt is egyre világosabbá tette mindegyikünk előtt, hogy milyen lenne az a fordítás, amelyet magunk egyen-egyen csinálnánk, nem a bizottságban. Abban megegyeztünk, hogy hű fordítást kell készítenünk, nem műfordítást, nem parafrázist, nem kispolgári eufémizmussal megszelídítettet, díszeset és illedelmeset, nem szebbre kozmetikázottat, mint az eredeti, stb. De a „hűség” értelmezése és nyélbeütése versről-versre megújuló vitával történt. Mindig ragaszkodjunk a Biblia eredeti szóképeihez, mondatai logikájához, kolometriájához, stb., amire egyesek szeretnék a „hebraizmus” billogát ráütni (pedig az megint más)? ... Itt ugyanis nagyon jelentős a konkordantivitás elve, amely azt kívánja, hogy egy „modern” jelzőre igényt tartó fordításban ugyanazt a szót lehetőleg mindig ugyanazzal a magyar szóval fordítsuk: amíg csak a magyar nyelv és a kontextus egyáltalán — ha kell szóalkotással, új fordulatok teremtésével — megengedi. A Biblia sok századon át keletkezett könyveit a kánonná gyűjtő gyülekezet a szó (az ige) hatalmával fogta Egybe. Gondosan ügyelt arra, hogy a sarkalatos fogalmak, theologumenonok, ideogrammok pántolják össze a legkisebb egységtől a legnagyobbig — az Egészet. Buber és Rosenzweig mögé (Lutherhez, Károlyihoz vagy Kautzschhoz) ma már senki sem mehet vissza. Amit Buberék a „vezérszavak”, a „motívumszavak”

144 SÁR i F; ii Fi