Sárospataki Füzetek 16. (2012)
2012 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Martien E. Brinkman: Az igazvoltról és a gonoszról alkotott fogalmaink isteni transzcendenciája
Fogalmaink isteni transzcendenciája Szövetség Jóllehet a kiválasztás református dogmájának legmélyebb szándéka az, hogy Isten hozzánk való hűségét hangsúlyozza (Zsolt 138,8; 146,6), és nem a mi hozzá való hűségünket, ez az isteni hűség mégis az ember válaszát igényli. Ezért kapcsolódik olyan szorosan össze kiválasztás és szövetég a református hagyományban. A kiválasztás-szövetség kapcsolatának tekintetében kétféle megközelítést különböztetünk meg a református hagyományon belül. Az első megközelítésben a szövetség alkotja azt az utat, mely mentén a kiválasztás megvalósul az üdvtörténetben. Krisztus csak megerősítője az isteni kiválasztásnak. A második megközelítésben a Krisztusba vetett hit a legfontosabb jele a kiválasztottságnak a Krisztusban való szövetség kontextusában. Tehát aki hisz Krisztusban, az a szövetséghez tartozónak tekintheti magát, és bizonyos lehet kiválasztottsága felől. Krisztus a szövetség alapja, és ez magába foglalja a benne való kiválasztottságot is. Ez utóbbi megközelítés képviselői közé tartozik például Zwingli és Buliinger, míg az előbbihez Kálvin és még inkább Béza. Az első felfogás szerint a szövetség alá van rendelve a kiválasztásnak. A másodikban a kiválasztás van alárendelve a szövetségnek. Ez utóbbiban nagyobb tér jut az emberi válasznak, ill. az emberi történelem dinamikája is kielégítőbben összeegyeztethető vele. A szövetség fogalmának az volt a célja, hogy az üdvtörténet egészét és az Isten-ember kapcsolatát Isten és az emberiség közötti kötelékként vagy megállapodásként értelmezze, először cselekedeti szövetségként, majd miután az kudarcot vallott, a kegyelmi szövetségben. William Klempa kanadai egyháztörténész a következőképpen foglalja össze röviden a szövetség jelentését és hatását: „.. .fejlett formájában a szövetségteológia a predestináció kálvinista tanának mechanisztikus változatával szembeni jelentős reakciót jelenítette meg. Az üdvösség művének az isteni elrendelésben való kizárólagos elhelyezése helyett a szövetségteológia célja az volt, hogy kifejezetten biblikus és dinamikus értelmezését adja Istennek az emberiséggel való kapcsolatának az emberi történelem egymást követő szakaszaiban, megalkotva ezzel a történelem keresztyén értelmezésének szabályát.”7 A szövetségteológia lett a református egyházak uralkodó ortodoxiája a 17. században, ahogyan az az 1647-es Westminsteri hitvallás 7. fejezetében is felismerhető, amely kétféle szövetséget különböztet meg: az Ádámmal és utódaival kötött cselekedeti szövetséget, melynek feltétele a tökéletes engedelmesség, és a hívekkel való kegyelmi szövetséget Krisztusban, amellyel az üdvösség ajándékát kínálja fel nekik az Őbenne való hit feltételével. Előfordul, hogy a különböző szövetségek közötti különbségtétel még árnyaltabb: szövetség Ádámmal, majd Noéval, majd Ábrahámmal, Mózessel és végül Krisztussal. A fő jellegzetessége ezeknek a szövetségeknek, hogy mindig Isten kezdeményez. Tehát mindig egy egyoldalú kezdettel rendelkeznek, jóllehet természetesen azzal a szándékkal, hogy kétolda- lúan működjenek. Éppen ezért legtöbbjük nem feltétel nélküli, kivéve a Noéval és a Krisztusban kötött szövetség. Még ha visszautasítjuk is a szövetséget, Isten nem fogja megismételni az özönvizet, és még ha eláruljuk is Krisztust, Isten nem fogja visszavonni a Krisztusban felajánlott üdvösséget. Még a feltételes (Ádámmal, Ábrahámmal és Mózessel kötött) szövetségek esetében is — amelyekben Isten nyilvánvalóvá teszi a megszegők büntetését — világos, hogy Isten soha nem fogja visszavonni Ádámnak 7 Klempa, William: „The Concept of the Covenant in Sixteenth and Seventeenth-Century Continental and British Reformed Theology.” In: D.K. McKim (szerk.): Major Themes in the Reformed Tradition. Grand Rapids: Eerdmans, 1992. (94-107). 94. 2012/3-4 SÁROSPATAKI FÜZETEK 95
