Sárospataki Füzetek 16. (2012)
2012 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Szathmáry Béla: Párhuzamok és hatások az első keresztyén egyházközségek és a zsidó hitközségek szervezetének fejlődésében/működésében
SZATHMÁRY Béla ezen!”30 azt jelenti, hogy az ember és Isten közötti kapcsolat a legapróbb szertartási törvényig mind ennek a Tórának az alkotórésze. „A szertartásnak nem kisebb a jelentősége, mint a legfenségesebb tanításnak. Mindkettő Isten akaratát tolmácsolja, és mint kinyilatkoztatott igazság, egy rangon van mind a kettő. Ebben a felfogásban a zsidóságnak bizonyos gyengesége van. Emiatt nem alakult ki a zsidóságon belül sem úszta politika, sem kritikai alapon álló tudomány, általában semmilyen önálló világi tudomány. A vallás lassanként elnyelt minden világi érdeklődést. Ebben láthatjuk azonban más oldalról a zsidóságnak erősségét is, mert ez adta meg a zsidó világképnek egységét: egységes állásfoglalását az élet és szellem minden kérdésével szemben. A vallás áthatotta az életet, az élet vallássá magasztosult. A szentséges nem lett világiassá az élettel való találkozás által, hanem a vallásinak a birodalmába emelte az élet minden jelenségét. A zsidó világszemlélet így hatotta át az egész népet a maga minden életnyilvánulásában.”31 Jézus, Hillél korai kortársa ebben az eszmei környezetben kell, hogy tanítson, tanítványait ennek alapján, ennek figyelembevételével szólíthatta meg eredményesen. Klausner szerint „Jézus megtartotta kapcsolatát a régi Tórával és teljesítette a szertartás előírásait egészen utolsó napjáig csakúgy, mint minden farizeus zsidó. Ezt még Wellhausen is elismeri: »Jézus nem volt keresztény, zsidó volt«.”32 Mik voltak azok a források, amelyből az őskeresztyén egyház tagjai a tanításokat megismerhették? Több, egymástól függeden forrás utal arra, hogy a jézusi tanítással megismerkedő zsidóság a legtöbb esetben nem tudta olvasni a Tórát. Etienne Trocmé erre a kérdésre a következő választ adja: „Több mint hatvan esztendeje gyakorta emlegetett tény, hogy az első keresztyének nem annyira írók voltak, mint inkább az ellenkező álláspontot képviselték: a szóbeli hagyományozásra hagyatkoztak, ha elbeszéléseiket, párbeszédeiket továbbadni akarták. E tétel (mely a keresztyén Biblia előtörténetéről sok tudományos írás alapjául szolgált) mindenütt jelentkezik, s örvendetesen újítja meg azt a módot, ahogy pl. az evangéliumokat olvassuk; s e tétel mindmáig megdöntheteden. Mégis helytelen lenne elfelejtenünk, hogy az a terület, ahol e tétel alkalmazható, igen behatárolt. Mindenekelőtt ne felejtsük, hogy az ősegyház mindig is elismerte egy Szentírás tekintélyét, ti. a zsidókra nézve kötelező Szentírásét, akik közé az egyház tagjai is számították magukat. Ezt a Szentírást állandóan olvasta a Jézus köré gyűlt tanítványi közösség, belőle merítette teológiai gondolatainak jó részét, s igen gyakran alkalmazta azt, úgy, hogy a Krisztusról szóló tannal egyező magyarázattal látta el. [...] a II. század első felének keresztyénsége csaknem teljes egészében a szóbeli hagyományokra irányult, ha hallgatni akarta Jézus hangját, illetve a héber Bibliára, ha Jézust Messiásként és Isten Fiaként akarta értelmezni. A keresztyén iratokat nem tartották szent iratoknak, csak kivételesen és meglehetősen bizonytalan értelemben.”33 30 Shabbath 31a. 31 Joseph Klausner: i.m. 174-175. 32 Joseph Klausner: i.m. 227., 247. 33 Étienne Trocmé: Újszövetség születése, Études théologiques et religieuses. 1987. 3. 329-334. Magyar 50 SÁROSPATAKI FÜZETEK2012/2
