Sárospataki Füzetek 15. (2011)

2011 / 4. szám - KÖZLEMÉNY - Csorba Dávid: A reformáció aktualitása

Csorba David

X. Leó pápáig. S felolvasták annak a temérdek analfabéta, félanalfabéta embernek, akik „betűt maguk nem ismertek,9 de hallották az Igét. Négyféle olvasási technika, négyféle reakcióval.

A kor értelmiségi elitje levelek, röpiratok, s kiadványok számoladan tömegét indította útjára — a nyugat-európai ember első médiasokkját, kommunikációs döm- pingjét előidézve —, s ezzel a protestáló szellemi erjedés kezdetét vette. A népnyelvű igehirdetés és énekkultúra, a gúnyos hangú röplapok és a hitvitázó drámák ekkor virágkorukat élték. ,,Megkérdem a piaci árust, mennyit kóstál ez vagy amaz — de ő így felel: ’Előbb mondd meg teremtetett-é a Fiú avagy örökéletűl’ Elmegyek a pékbez kérdem — mibe kerül egy cipó, mire ő arról szaval, hogy szerinte ’az Agy a a magasabb rendű, és a Fiú neki van alárendelve T Ilyen képet adott Nüsszai Szent Gergely a 4. századi közgondolkodásról,10 11 s bátran állíthatjuk, nem fogadta volna más kép, ha a 16. századi Európába téved. A kor emberének hiheteden információéhségét tükrözi, hogy vándornyomdák nőttek ki a földből, s könyvterjesztők, hírmondók járták Európát pasquillusokkal, röpiratokkal, novellákkal, terjesztve az evangéliumot.

X. Leó, a Medici-pápa, keresztes háború és vallásháború ödetgazdája, Raffaello és Michelangelo mecénása, a Szent Péter Bazilika és a Vatikáni Könyvtár nagytekintélyű gyarapítója tekintélyrombolásnak tekintve Luther s követői tettét, kiátko- zással sújtotta a német tanárt. De elítélte a német-római császár, a fekete koporsóágyban alvó V. Károly is, aki beidézte ugyan a wormsi zsinatra, s elnémíttatta volna, de végül csak elengedte, s birodalmi átokkal sújtotta. Maga pedig nemsokára meg- csömörlve a világ gondjától, lemondott trónjáról, a világ valaha volt legnagyobb birodalmának vezetéséről. Az egyházi és a világi hatalmasságok megtagadták, kitagadták, persona nongrata-nak nyilvánították Luthert, de őt „sem magasság, sem mélység” (Róm 8,38) nem rettentette, mert az egyedül könyörülő Isten kezébe tette le az életét. És III. Frigyes (1463—1525), szász választó, akit a protestáns történetírás a bölcs melléknévvel tisztelt meg, látva az eseményeket és ismerve az egyház- és világpolitikát, kivárt, latolgatott, de nem kívánt botránykővé válni. Olvasta az ő „Doktor”-ának írásait, támogatta munkájában, s a wormsi zsinatot követően megmentette üldözőitől, de gazdag ifjúként nem tudott lemondani a hatalmas ereklyegyűjteményéről, és továbbra is misét mondatott a saját kápolnájában.11

Valószínűleg nem Luther volt az első, aki felvetette az élet reformációiának tételeit, hanem ezeknek csírái megtalálhatóak a megelőző századok teológiai gondolkodásában és egyházkormányzati vitairataiban, Szent Ágostontól Nicolaus de Cusán át Geiler von Karlsbergig, de a szikrát Luthernek a Zsoltárok könyvének és a Római levélnek az exegézise adta. Amit viszont az ő nominalista kétkedése elindított, az valósággal lavina módjára sodort el minden addigi egyházi ál-kegyességi gyakorlatot, és vonzott magához megannyi megújító szándékú kezdeményezést. ,g\rra kell tanítani a keresztényeket, hogy jobb dolgot tesz a szegénynek ad, vagy a rászorulónak kölcsönözi hogyha búcsút vásárold’ (44. cikkely) S Nyilvánvaló, hogy itt nem múlandó javakról van szó, mert azokat sok egyházi szónok nem egykönnyen osztogatja, hanem inkább

9 A 16. századi olvasáskultúrához ld. TÓTH István György, A magyar művelődés a kora újkorban =

Magyar Művelődéstörténet, szerk. KÓSA László, Bp., Osiris, 20002 (Osiris tankönyvek), 186—189.

10 Idézi: HAHN István, Utószó = A törzsek származásáról avagy a kincsesbarlang szerk. FRÖHLICH Ida, Bp., Helikon, 1985 (Prométheusz könyvek, 8), 111.

11 A rövid életrajzot ld. http://church.lutheran.hu/luther/friedr.html.

158 SÁROSPATAKI FÜZETEK 2011/4