Sárospataki Füzetek 15. (2011)

2011 / 4. szám - KÖZLEMÉNY - R. Várkonyi Ágnes: Comenius a nemzetek tanítója

R. VÁRKONY1 ÁGNES

ban vélte megtalálni. Átfogó új nevelési rendszert dolgozott ki, s a jövő zálogát a tudás, a műveltség modernizációjában jelölte meg. Miután Angliában és Svédországban megreformálta az oktatást, meghívták Franciaországba, s ő mégis inkább Sárospatakra jött.

Többféle vélemény él róla, hogy az ismételt meghívás után végül miért választotta a Szajna-parti város helyett a Bodrog-parti kollégiumot. Meglátogatta idemenekült hittestvéreit. Vállalta Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony és az ifjú Rákóczi Zsigmond kérésére, hogy megreformálja a kollégiumot. Ez mind igaz. Mégis eddig kevéssé ismert magyarázatot diplomáciai elgondolása adhat.

1650 és 1654 között Sárospatakon írta legfontosabb pedagógiai műveit: az Orbis sensualiumpictust, a kiállításon látható Scola Fudus-t, a De cultura ingeniorum-t s a később, az 1659-ben megjelent Gentisfelicitast. Az iskolai tananyagot a neveléssel, a nevelést a műveltséggel szerves egységben látta. Szorgalmazta, hogy a lélek és a test gondozása, az ész és az érzelemvilág, a tudomány és hit követelményeinek kielégítése harmonikusan érvényesüljön az ifjú generáció felkészítésében.

Többek között azt is javasolta, hogy a tanulók rendszeresen olvassanak a tanórákon külföldi újságokat, hogy gyakorolják a nyelvet, és naprakészen kövessék a világ eseményeit. Amikor ezt egy tanári továbbképzésen megemlítettem, hatalmas sóhaj lett a válasz: „hol vagyunk mi még ettől!”

Mintha a 21. századnak előredolgozott volna. Egyik korai művéből, a Didactica Magna-ból - mint későbbi műveiből egyaránt — nyilvánvaló, hogy a modernizáció nem egyszerűen a gazdaság függvénye, hanem elsősorban gondolkozásmód, a szellemi és anyagi erőforrások minél teljesebb, kreatívabb igénybevételére. Módszert, találékonyságot, alkalmazást jelent. Megállapítása ma érvényesebb, mint valaha: „ha egy nemget bőven el van látva jó könyvekkel, fényiem fog. ” S ki indokolná jobban a szomszéd országokban élők jogát anyanyelvükhöz, mint a nemzetek tanítómestere: Anyanyelv nélkül olyan a^ ember, mint a gyökértelen fa. ”

Kritikáját Magyarországról sokat idézték. Már 1650. november 24-én a pataki iskola nagytermének falai között elhangzott beköszöntő beszédében kritikusan szólt az országról, és nem fukarkodott a megrovó szavakkal a Gentis Felicitas címmel tartott búcsújában sem.

Kertelés nélkül felfedte a magyar társadalom hibáit: „óhajtanok kellene a belső békét, mert ha van hely a nap alatt, ahol az irigység, széthúzás és a gyűlölség az úr, ez az a hely. Alig fordítanak bárhol a világon kevesebb gondot a közjóra, mint nálunk.” A törvényeket nem tartják meg, és azok nem érvényesek mindenkire. Mindenfelé az erőszak uralkodik. Vannak ügyeskedők, tétlenek, lebzselők, akik kerülik a tisztességes munkát. „Nem tudjuk garantálni az utas biztonságát, a tulajdon védelmét. Szaporodik az útonállás, rablás, tolvajlás, úgyhogy saját házában sincs az ember biztonságban.” Az ország királya idegen, és ez szabadságának elvesztésével fenyeget. S a legmegdöbbentőbb megállapítását olvasva, úgy érezzük, mintha megállt volna az idő: „Gazdagok vagyunk koldusokban, gyakori betegségekben, korai halálokban, elnéptelenedő vidékekben.”

Vajon hiteles ez a lesújtó kép? Sárospatakról ahg mozdult ki, de jó kapcsolatai voltak, és nagyon sokat tudott Magyarországról és Erdélyről. Ott volt Hágában 1626-ban, amikor Bethlen Gábor követei megérkeztek, hogy bekapcsolódjanak a

118 Sárospataki Füzetek 2011/4