Sárospataki Füzetek 15. (2011)
2011 / 2. szám - A HELVÉT HITVALLÁS III. ÉS IV. FEJEZETE - Istenről, az Ő egységéről és a Szentháromságról
A HELVÉT HITVALLÁS III. ÉS IV. FEJEZETE bankbetétjeik védelmére és biztosítására. Ha nem csupán arra gondolok, hogy az egyház milyen elkeserítősen sokszor lett valóban a bálványimádás helyévé, a szabadságtól való megfosztás helyévé, „Egyiptommá.” Isten azonban nem akarja, hogy rabszolgák legyünk, még az egyház rabszolgái sem. Tudjuk, hogy meg kell szabadulni a bálványainktól. De (!) mindez mégsem olyan könnyű. Azzal, hogy Isten ennél a parancsnál az Egyiptom földéről való kiszabadítás tányéré emlékezteti a népét, egy fájó pontot érint. Izrael népe ugyanis a szíve ellenére szabadíttatott ki Egyiptom földjéről. Voltak napok és hetek, amikor a nép sírt amiatt, hogy Isten neki szabadságot adott. Szívesebben visszatért volna Egyiptomba. Voltak hetek és hónapok, amikor a nép sötéten nézett, morgolódott, és végül köveket emelt a szabadítóra. A nép, és azt hiszem nemcsak a zsidó nép, hanem református népünk is szívesebben viseli Egyiptom szolgaságát, mint az Isten szabadságát. Eszünkbe jut az a történet, amikor a filiszteusok legyőzték Izraelt, az Úr jelenlétét kiábrázoló szövetségládát is elzsákmányolták, beállították Dágon elé, és másnap ledőlt Dágon szobra (lSám 5,1 kk.). Felállították, harmadnap újra ledőlt. Ismét felállították. Gondolj igeolvasásaidra. Hányszor összedűtötte benned Isten a bálványokat. Mindig újra felállítottad, összeragasztottad! Isten nemcsak sasszárnyakat adott ehhez az új élethez népének (2Móz 19,4), hogy amikor kirepül, nehogy csontját törje, hanem még a Fiát is odaadta, hogy Isten mellett ne legyenek idegen isteneink. Ez azt jelenti, hogy az egyetlen Megváltó mellett ne akarj más szabadítókat, mellette más üdvözítőket. Ne kacsingass más üdvözítők után. Igaza van a Heidelbergi Káténak, amikor azt mondja, hogy ebben az első parancsolatban lelked üdvösségéről és boldogságáról van szó.9 Vajon elég-e neked ez az egy üdvözítő Jézus Krisztus? A baj az, hogy ezek a mi személyes bálványaink rendszerint igen jól álcázottak. Ezért csak egyetlen valaki van, aki egész a szívünk mélyéig ér, és ezeket is le tudja leplezni. Jellemző történetet ismerünk a patriarchák idejéből. Amikor Jákob ravasz apósa, Lábán elől menekült Jákob felesége, Ráhel eltulajdonította a családi bálványokat, hogy menekülésük útján velük legyenek. A súlyos jelentőségű lopás felfedezése után Lábán Jákob után iramodott, és Jákob sátraiban „házkutatást” végzett, de eredménytelenül. Ugyanis senki sem tudta, hogy Ráhel asszony a családi bálványokat a nyerge alá rejtette, s ő a nyeregben maradt, azzal az ürüggyel, hogy nem érzi jól magát (lMóz 31,19 kk.). Nincs az a Lábán, aki fel tudja fedezni a bálványainkat. Jól el vannak azok rejtve. Erre csak a Szendélek képes. Aki kéri a Szendéiket, aki „minden igazságra elvedet minket” (Jn 16,13), azt kiemeli a nyeregből, és a házkutatás alkalmával a legeirej tettebb és legtitkoltabb bálványai is nyilvánvalókká lesznek. Ilyen házkutatás történt, amikor betért Jézus Zákeushoz, elvette szívének házi bál- ványait, és azt mondta, „Ma lett üdvössége ennek a hágnak” (Lk 19,9). Aki meghallotta, hogy ő kicsoda, annak ez a legvilágosabb parancs, annak nem kétséges, hogy senki másba nem vetheti a reménységét, és senki mást nem fogadhat a szívébe. Lehet „idegen isten” után futni, lehet ezt az Urat el nem ismerni, de ez azt jelenti, hogy bele kell halni. Mert Isten szentsége éppen abban van, hogy az a minden, amit ad, ránk nézve halálos kockázattal jár. Az el nem fogadás kárhozat. Ezért megdöbbentő Istennek ez a szava, hogy ő Úr, ő a te Istened, ő szabadító. Ránk 9 Heidelbergi Káté XXXIV. Űrnapja, 94. kérdés-felelet 2011/2 Sárospataki Füzetek 161
