Sárospataki Füzetek 15. (2011)
2011 / 2. szám - ÁBRAHÁM-TÖRTÉNETEK - Jehova-jire!
JÁKÓB-TÖRTÉNETEK „Avptán visszatérünk hoznátok,. ” A magyarázathoz ez is hozzátartozik. Első pillanatban úgy tűnik, mintha Ábrahám hazugsággal akarná megvigasztalni a szolgákat. Pedig a hazugság Isten ügyét nem munkálja. Vizsgáljuk meg magunkat, hogy néha nem választunk-e mi is ilyen megoldásokat. A másik lehetőség, hogy talán nem vette komolyan a dolgot. Talán azt hitte, hogy Isten nem mondta komolyan. A Zsidókhoz írott levélből tudjuk, hogy Ábrahám nem gondolt ilyen hazug megoldásokra. Tudta, hogy Isten a „halálból is képes feltámasztani” (Zsid 11,19). Ezzel a rendíthe- teden bizalommal mentek ketten együtt a Mória hegye felé. IV. Kérdésekre adott válasz (7-8) Az úton Izsák észrevette, hogy minden el van készítve, csak éppen az áldozati állatról nem gondoskodott az édesapja. Érdeklődni kezdett. Nem elegendő az, hogy Ábrahám a maga számára megoldotta az Isten iránti engedelmességet. El kell mondania éppen a fia számára, hogy hogyan látja az engedelmesség útját. „Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam. ” A felelet azt jelenti, sok mindent el lehet készíteni előre, vannak azonban mindig olyan kérdések, amelyek a maguk idejében oldódnak meg. Nagy baj az, ha minden kérdést évtizedekre előre a részleteiben is látni akarunk. Isten gondviselésének is helyet kell adni az életünkben. Bátran kell támaszkodni arra, hogy Isten majd gondoskodik. Persze ez nem lehet a semmittevés párnája. Hiszen Ábrahám a fát és a tüzet is előkészítette. V. A tett színhelyén (9-12) Ábrahám nemcsak elindult az engedelmesség útján, hanem meg is érkezett a tett színhelyére. Felállította az oltárt, ráhelyezte a fiát, és már a kés is a kezében van. Nem torpan meg az utolsó pillanatban sem. Kész megáldozni a fiát. Nem a maga érdekeire néz, hanem a feladatra, amit Istentől kapott. Ekkor, éppen ekkor hangzik az Úr szava: „Ne nyújtsd ki a te kezedet. ” Ez újabb próba, megbízatás Ábrahám számára. Vajon nem mondja-e, én már annyira beleéltem magam, annyira rákészültem erre. Ábrahám azonban az utolsó pillanatban is csak Istenre hallgatott. Kész volt újra megállni, ha Isten úgy akarja. Nem dühös, mint Jónás, aki a Ninivének adott kegyelemért megharagszik (Jón 4,1). Örömmel fogadja a kegyelmet a fia számára. A próba véget ért. Istennek nem a gyermek kellett, hanem az atya hite felőli megbizonyosodás. „Most már tudom. ” Istennek ez a mondása nem ellenkezik a mindentudásával. Ábrahámnak ezt meg kellett bizonyítania. Isten meg is fogalmazza Ábrahám számára a próba tanulságát: „Nem kedveztél a te egyetlenegyednek énértem. "Vizsgáljuk meg magunkat, önző életünket. Nem éppen az a baj, hogy mindig önmagunknak kedvezünk? Ebből az önzésből kellene egyszer már bűnbánattal kiemelkedni. VI. VI. Az igazi befejezés (13-14) Ezzel tulajdonképpen vége is van ennek a történetnek. Ábrahám hite nyilvánvalóvá lett, és Izsák megszabadult. Sok örömtől azonban éppen azáltal fosztjuk meg magunkat, hogy hamarább fejezzük be a tennivalónkat, mint ahogyan azoknak valójában végük van. Ábrahám tudta ezt, és várt a folytatásra. Tudta, hogy a tanulság kimondásával és Istennek az őt dicsérő szavával még nem került pont az események 2011/2 SÁROSPATAKI FÜZETEK 123
