Sárospataki Füzetek 15. (2011)

2011 / 2. szám - ÁBRAHÁM-TÖRTÉNETEK - Hogyan pusztult el Somoda?

nítását? Ugye érzitek munkájukon a bizonyságtétel forróságát, és felismeritek ebben az egyháznak azt a munkáját, hogy egy pusztító világból a kiválasztott lelkeket az örökkévalóság kicsiny szigetére kimentse?

Kevés izgalmasabb történet van ennél a Szentírásban. Nézem először az embereket. A mentő, hívogató ige mindenkihez szólott, de csak Lót és háza népe vetett ügyet rá. Isten igéje mindenkit hívogat, de csak a kiválasztottak figyelnek fel reá. De még ők is mekkora ellenállást tanúsítanak! Lót beavatott volt Isten titkaiba, mégis milyen fájdalmas volt neki a gondolat is, hogy otthagyja házát, udvarát, nyáját, bútorait. Hiába kiáltották a fülébe az angyalok: „Kelj fel, hogy el ne vessz a városnak bűne miatt” (15). Lót egyre csak tétovázott, mint azóta is annyi sok keresztyén, aki hallja az ige sürgetését, de csak nem mer megindulni a szabadulás felé vezető úton. Mikor már meggyőződött Isten rendeléséről, mikor már tudja, miről van szó, az utolsó pillanatban nem akar menekülni, fél a hegytől, fél a távolságtól, fél a fenyegetésektől, alkudozik, tárgyalni akar.

Az angyal azt mondja: >yA hegyre menekülj, hogy el ne vessf (17). Akkor is, azóta is minden igehirdetés, minden angyali szó erre biztat. A hegyre menekülj, hogy el ne vessz! Ott, fenn a Hegyen, a kereszt tövében, ahol kihullott a drága vér, ott van megtartatás. Körötted ítéletre megy a világ, de aki megérkezik a Hegyre, azt várja a szabadulás. Fenn a vádleveled cibálja a szél. Zarándok milliók vonulnak arra, s ha elcsügged valaki, és az út szélén le akar ülni, mert nem bírja már, szerető kezek emelik tovább, fülébe kiáltva az angyali szót: A hegyre menekülj, hogy el ne vessz, mert az Úr hegyén a szabadulás!

Csak Lót nem érd ezt a beszédet, csak Lót tétovázik, hátha máshogyan, hátha könnyebben meg lehet menekülni, és nem kell elmenni egészen a hegyig — a kereszt tövébe. Noha az angyaloktól világosan érthető parancsot kapott, még mindig nincs benne hajlandóság arra, hogy teljesen Istenre bízza magát. Azon a helyen is, amelyet Isten kegyelmesen kijelölt számára, félt a haláltól, és utoléri őt a veszedelem. Talán azon jajdul fel, hogy nem képes a hegyre menekülni. Mielőtt elérné a hegyet, elérné a pusztulás is, és halálnak halálával kellene meghalnia. Szóval nem hiszi, hogy reá is érvényes az ige ígérete, hogy „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség általjut el céljához” (2Kor 12,9). Vagy talán attól riad vissza, hogy egy ember nem lakta, vad hegységbe költözzön. Éppen ő, aki azért költözött Sodomába, mert szerette a társaságot. Ezért makacsul ragaszkodni kezdett egy kicsiny városhoz, a világ utolsó foszlányához. Egyedül csak abba a kis városba vetette reménységét, amelyet újra maga választott magának. Az angyalok biztatták. „De Kőt agt mondta nekik: »Oh, ne Uram! íme, a te szolgád kegyelmet talált teelőtted és nagy a te irgalmasságod, amelyet mutattál irántam, hogy életemet megtartottad. De én nem menekülhetek a hegyre, hogy utol ne érjen a veszedelem, és meg ne haljak. Imhol az a város közel van, hogy oda fussak, kicsiny is az és én életben maradok ” (18-20).

Ebben az imádságban a kicsinyhitűségnél és a világhoz ragaszkodásnál már csak az önzés a nagyobb. Állandóan a saját érdekeire hivatkozott! Azt várnánk, hogy ama nagy és csodálatos kegyelem után, amelyet Isten Lóttal szemben megmutatott, kész lesz majd mindenüvé menni, ahová az Úr rendeli őt. De nem így áll a dolog. Lót azt kéri Istentől, hogy Cóárt mentse meg. Mi milyen nagyhangúan tudunk beszélni „átadott életünkről,” de azért mindig megvan bennünk a titkos vágy valami kis „Cóár” után, s ezért a „Cóárért” addig fohászkodunk Istenhez, míg

118 SÁROSPATAKI FÜZETEK 2011/2