Sárospataki Füzetek 15. (2011)

2011 / 2. szám - ÁBRAHÁM-TÖRTÉNETEK - Érdemes-e imádkozni?

JÁKÓB-TÖRTÉ NEJEK Számomra a legmegrázóbb azonban az az imádság volt, amit egyszer mi mond­tunk. Az orosz seregek már az István kórháznál jártak, amikor beállított egy német tiszt két géppisztolyos legénnyel, és kereste a parancsnokot. Mindenki elbújt, mert az ilyen látogatások akkoriban olykor úgy végződtek, hogy a parancsnokot, vagy a házban bújtatott katonaszökevényt egyszerűen a falhoz állították és szó nélkül agyonlőtték. No, de ezek a németek más ügyben jártak. Az oroszok belőtték a pa­rancsnokságuk szállását, és nálunk, a Ráday teremben akarták berendezni az új pa­rancsnokságot. Rádió adóvevőkkel és telefonokkal. Magyaráztam mindent, hogy ez papnevelde, hogy ez a terem templom, ahol az istentiszteleteinket tartjuk, s hogy az udvar felől ez könnyen belőhető. A tiszt azzal ment el, hogy két óra múlva vissza­jönnek az emberei a műszakiakkal. Lementem a pincébe, a szobámba, amely éppen a Ráday terem alatt volt, össze­hívtam a barátaimat és elmondtam, miről tárgyaltunk. Mindenki tudta, hogy az oro­szok néhány órán belül belövik az új főhadiszállást is, és valószínűleg mindenki meghal a pincében. Eszünkbe jutott, hogy az életünket meg a teológia épületének a sorsát most bizony jó lenne újra letenni Isten kezébe. Szabó Gyulával meg Király Lászlóval voltam ott. Együtt imádkoztunk, amikor egyszer csak egy rettenetes rob­banást meg ütést éreztünk, és mindhárman leestünk az ágyról a földre. Mikor kijöt­tünk a pincéből, kiderült, hogy egy orosz repülőbomba csapódott be az első emele­ten, átszakította a Ráday-terem födémét, és ripityára törte a berendezését. Mindez a közveden közelünkben, a fejünk felett. Nemsokára megjöttek a németek is. Már a kapuban vártam a századost, és csak annyit mondtam neki, látja százados úr, Isten vigyáz a templomaira. Ahol a szeretettől prédikálunk, onnan nem lehet gyilkolásra parancsokat adni. Az én németem mondott egy cifrát, aztán sarkon fordult. Én meg azon tűnődtem, hogy milyen érdekes is egy ilyen közbenjáró imádság. Mennyi­re másként hallgatja meg Isten, mint ahogy mi várjuk! Ábrahám közbenjáró imádságának a története is sok botránkozást okozott már. Voltaire a franciák nagy csúfolódója, amikor ezt a történetet olvasta, így kiál­tott fel: íme, az igazi zsidó, aki még Istennel is alkuszik! A botránkozók között azonban nemcsak hitedének, hanem hívők is akadtak. Isten ebben a történetben nagyon emberien viselkedett. Meglátogatta a barátját, megbeszélte vele a terveit, szinte még alkudni is lehetett vele. Szóval egyáltalán nem olyan volt itt, mint egy vi­lágkormányzó Isten. Ezért az egyik tábor a történet naivságán mulat, a másik pedig hívő szívvel félti Isten tekintélyét. Az egyik tábor tagjai azt vallják, hogy a világon természettudományos alapon folynak az események, tehát nevetségesnek tartják a történet tanítását, hogy az imádságnak van hatalma a történések befolyásolására. Ugyanakkor a hívő emberek is szívesen beszélnek úgy, hogy ezen a világon végső soron minden Isten akarata szerint történik. Ezt az isteni akaratot semmiféle emberi akarattal megváltoztatni nem lehet. O végrehajtja rólunk elgondolt terveit, akár tetszik az nekünk, akár nem. Ezért tanított bennünket Jézus így imádkozni: „Legyen meg a te akaratod” (Mt 6,10). Az első tábor tehát a természeti törvényt, a második tábor pedig az Isten akaratát látja olyan felettünk álló megváltoztathatatlan tényezőnek, amelynek az eseménye­ket formáló ténykedésébe nekünk egyszerűen alázattal bele kell nyugodnunk. Ezért gondolkodik úgy sok keresztyén ember is, hogy az imádkozásnak nincsen semmi különösebb értelme, legfeljebb az a visszaható áldása, hogy önmagát nyugtatja meg 2011/2 Sárospataki füzetek 107

Next

/
Thumbnails
Contents