Sárospataki Füzetek 15. (2011)

2011 / 2. szám - ŐSTÖRTÉNETEK - Énók - (Halottak napjára)

Bajusz Ferenc igehirdetései

III. Isten magához vette

A harmadik tanítás lényege, hogy az ilyen Istennel járó életnek is eljön egyszer a vége, éppen úgy, mint a másiknak, de azért mégsem úgy. Énókhról nem azt olvassuk, hogy „meghalt,” hanem hogy „eltűnt, mert a% Űr magáho% vette” (5,24).

Hogy ez miképpen történt, annak a részleteiről nem sokat tudunk. A legenda persze ezt is kiszínezi. A Bölcsesség könyve (4,10 kk.) elmondja,66 hogy Isten fiatalon vette magához, nehogy ez a bűnös világ megfertőztesse őt. Ennek az alapja ama ókori mondásban van, hogy „Akit szeretnek a% istenek, fiatalon meghalnak. ” Az emberek akkor úgy néztek a halálra, mint egy jutalomra. Ezzel szemben az a bibliai igazság, hogy a halál nem jutalom, hanem büntetés. A bűneink büntetése. Azt mondja az apostol a rómaiaknak: „a bűn eloldja a halál” (Róm 6,23). Erre a világra a porba való visszatérés átka nehezedik. Énókra is ez a sors várt. De amikor eljött ez az óra, Énók nem halt meg, hanem eltűnt, mert az Úr magához vette!

Az ennek a kifejezésnek a tanítása, hogy aki igazán Istennel jár, azt a halál sem szakítja el Istentől. Annak a halál nem az életnek, hanem a múlandóságnak a vége. Maga az élet megy tovább, sőt kiteljesedik Istennél. Szóval a halál nem tudja elragadni Enókot, nem zuhant bele valami sötét, fenekeden mélységbe, hanem Isten magához vette. Isten, akivel egész életében járt, vele ment a halálba, és azon át vitte az örök életbe. Mivel Istennel járt, napról-napra közelebb került Istenhez, és számára a halál már csak az utolsó lépés volt Isten jelenlétébe. A halálban tehát magához vesz Isten. De vajon lehetséges-e ez a mi számunkra is? Igen, lehetséges, sőt még jobban, mint Énóknak. Enók még csak előképe volt annak, még csak útmutatás volt arra, aki azért jött, hogy megtörje a halál hatalmát. Tudjátok-e, hogy ugyanez a családfa megtalálható az Újszövetségben is? Ugyanezekkel a nevekkel kezdődik, aztán folytatódik tovább évszázadokon és évezredeken át addig, amikor kiteljesedik a Názáreti Jézusban (Lk 3,37). Őbenne maga Isten jött közénk. Lehet hát vele járni olyan valóságosan, hogy szinte helyet hagyunk neki magunk mellett. O azt mondta: „Veletek maradok minden nap a világ végezetéig” (Mt 28,20).

Isten az ő Fiával sem keríthette el a halált. De halálába és feltámadásába vetett hittel lehet úgy tekinteni a halálra, mint az örökélet kapujára. Hiszen a Krisztus visszajövetelekor sokan lesznek majd, akik mint Énók vagy' Illés (2Kir 2) nem halnak meg, hanem csak elváltoznak (IThessz 4,17).

Énók egyszer eltűnt. Sehol sem találták. De senki sem gondolt arra, hogy öngyilkos lett, hogy elrejtette magát, hogy egy vadállat ette meg, nem a kutakban vagy a folyókban keresték, hanem azt mondták, hogy Isten magához vette.

Az űrpilóták legnagyobb élménye az űrben a súlytalanság. Amikor megszabadulnak a gravitációs erőktől, ami lehúzza őket. Ahogyan az űrben megszabadul az ember az élet fizikai terheitől, ugyanúgy az Úrban is megszabadulhat a hívő ember minden lelki nyomás és gyötrelem alól. Az Úrban megszabadulhatsz mindenféle húzó erőtől. Felszabadulhatsz a jóra, igazra, tisztára, a szeretette meg a szolgálatra. Ha majd kimégy innen a templomból, ne egyedül menj, ne is a bús gondjaiddal, a félelmeiddel, hanem az Úrral, az Istennel, Krisztussal! Tanulj meg „Istenneljárni, la66 „Istennek kedves volt, s^eretetet talált, és a bűnösök köpött élvén kiragadtatott onnan. Elragadtatott, hoff a gonoszság el ne Jordítsa a gondolkodását, az álnokság meg ne tévessze a lelkét” (SalBölcs 4,10-11).

86 Sárospataki Füzetek 2011/2