Sárospataki Füzetek 15. (2011)

2011 / 2. szám - ŐSTÖRTÉNETEK - Az ember teremtése

Bajusz Ferenc igehirdetései

kor nem lehet önmagától való sem, mint az Örökkévaló, akinek nem volt kezdete és nem lesz vége. Azon is érdemtelen vitázni, hogy ez a teremtés hat nap alatt vagy hat mozzanatban történt. A szentíró a „napokkal” elsősorban azt akarta kifejezni, hogy a világ nem önmagától emelkedett felfelé, hanem minden egyes fokozatra a teremtő kéz emelte fel. A növényeket és az állatokat „az ő nemük szerint” áhította be Isten a földre, tehát a fajok nem egymásból fejlődtek, az embert pedig azért teremtette a saját „képére és hasonlatosságára” (lMóz 1,16), hogy a különböző nemek között Isten képviselőjeként járjon a földön.

IV. A teremtés hatodik napján, mikor már minden elkészült, akkor teremtette Isten az embert. Ezért szokták az mondani, hogy a teremtés koronája az ember. Én ezzel nem dicsekednék! Itt most azt kell megérteni, hogy a Biblia az ember teremtésének nem a biológiai oldaláról beszél, hanem a hitéről tesz bizonyságot. Ez a leírás egy hitvallás. Valami olyan, mint amikor a hívő szülők úgy adják hírül a kisgyermekük születését, hogy Isten megajándékozott bennünket egy kisfiúval. Erre azt mondaná egy templomba nem járó ember, hogy ugyan már, micsoda beszéd ez? Mi az, hogy Isten adta? Hiszen ez a gyerek a nemzés, a fogantatás, a terhesség és a születés periódusának a folyamatában jött létre! Nos, a szülők is tudják ezt. Nem is azt akarják ezzel mondani, hogy ez a gyermek az égből pottyant oda a bölcsőbe, hanem a természetes biológiai fejlődés folyamatában ők Isten teremtő munkája csodájának mintegy a folytatását látják. Most nézzük meg a leírás néhány részletét.

V. Figyeljétek meg, a teremtés mind a hat napján azt mondja Isten: „legyen.” íme, „legyen” szavára állt elő minden. Ég, föld, tenger, növények, állatok. De az embernél azt olvassuk, hogy teremtsünk, alkossunk embert! Az embernek az az érzése, mintha Isten is egy pillanatra megállna: Ezt a dolgot meg kell beszélni! De kivel? Miért van itt többes szám? Két nagy tábor áll szemben egymással. Akik mintegy védeni akarják a Bibliát, azt mondják, hogy már a világ fundamentumának fölvettetése előtt minden eldőlt az örökkévalóság titkos tanácsában az Atya, a Fiú és a Szentlélek között. Ezt a tételt bibliai textusokkal is igazolni próbálták, hiszen János azt írja: „Kezdetben volt a% Ige [...] minden általa lett és nélküle semmi sem lett” (Jn 1,1-3). Isten Lelke pedig már kezdetben ott lebegett a vizek felett (lMóz 1,1-2). (Vagyis akik így gondolkodnak, a többes számot a Szentháromságra értelmezik. FF)

A másik tábor szerint a környező pogány népek hatása ez a fogalmazás. Például Babilóniában a teremtésről szóló „Enuma elis” legenda elmondja, hogy miután az istenek megölték az őssárkányt, összeült az istennek a tanácsa, ahol elhatározták, hogy embert teremtenek. De gondoljuk meg, az Ószövetséget ókori emberek az ókorban elő embereknek írták, akik Istent, a világ urát és királyát is valahogyan úgy képzelték el, mint a hatalmas földi királyokat, akiket körülvesz egy pompás királyi udvartartás. Emlékezzünk Mik eás prófétára, a Jimla fiára, aki azt mondta Josafának, Izráel királyának: „Fáttam Urat, trónján ülve és égés^ mennyei sereg ott állt a jobbján és

balján” (lKir 22,19). Ugyanígy kezdődik a Jób könyve is, amint a Sátán az Úr előtt

56 SÁROSPATAK] FÜZETEK. 2011/2