Sárospataki Füzetek 14. (2010)
2010 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Csohány János: A magyarországi protestáns pátensharc záró szakasza
CSOHÁNY JÁNOS A MAGYARORSZÁGI PROTESTÁNS PÁTENSHARC ZÁRÓ SZAKASZA A magyarországi két protestáns egyház, a református és az evangélikus számára az 1859. szeptember 1-jei kelettel kötelező erővel és azonnal végrehajtandó hatállyal, császári-királyi nyílt paranccsal, ún. pátenssel kiadott egyházalkotmány komoly ellentétet váltott ki, egyfelől az evangélikus egyházon belül, másfelől a kormány és a pátensnek engedelmeskedni nem akaró református és evangélikus egyházi körök között. Mindez belpolitikai válságot idézett elő, ami túlnőtt a két protestáns egyház belső keretein, és nemzeti ellenállássá vált. Kettős természetét mindvégig megőrizte, egyszerre volt egyházi ügy, két egyház vallásszabadságának megcsonkítására tett kormányzati kísérlet, és ezen egyházak saját régi autonóm jogainak védelme, másrészt politikai üggyé is vált, hiszen egy vitathatatlannak szánt, törvényerejű államfői rendelet valójában politikai célt kívánt elérni, amikor szoros állami ellenőrzés alá szándékozta vonni a nevezett egyházakat. Másfelől az autonómiájukhoz ragaszkodó egyházak saját indíttatású ellenállásukkal egyúttal politikai ellenállást is tanúsítottak. Ezért meddő az a vita, ami a pátensharc idejétől létezik, hogy vajon az „autonomisták” küzdöttek-e kizárólag politikai érdekből és a „pátentuálisok” (pátentisták, pátenspártiak) kizárólag egyházi érdekből, holott mindkettőjüknél mindkét ok jelen volt. Az autonomisták taktikailag szüntelenül arra hivatkoztak, hogy ők az uralkodó és a kormány leghűségesebb, legengedelmesebb alattvalói, akik csupán a rájuk vonatkozó évszázados törvényekben biztosított autonóm egyházi jogállásukhoz ragaszkodnak, ezért eljárásuk teljesen törvényes, míg — szerintük — éppen a pátenssel illetéktelenül kibocsátott „egyházalkotmány” mond ellent a hivatkozott törvényeknek. 1859. december 29-én a minisztertanács ülésén Albrecht főherceg, Magyarország főkormányzója az addigi tapasztalatai alapján katasztrofálisnak látta a helyzetet, amely még várhatóan romlani fog az 1860. január 12-én Debrecenben formális meghívó nélkül összeülni szándékozó egyházker ületi közgyűlés (a kormánykörök szóhasználatával szuperintendenciális konvent, az elnevezést akor atmoszférájának érzékeltetése céljából olykor mi is használjuk) alkalmával előfordulható súlyos provokációk miatt. (Az említett gyűlés ugyan január 11-ére volt meghirdetve, és akkor is tartották meg, de a főkormányzó eltévesztette a dátumot, végig ez szerepel a minisztertanácsi jegyzőkönyvben.) Elmondta a főherceg, hogy az esetleg szüksé2010/4 SÁROSPATAKI FÜZETEK 45
