Sárospataki Füzetek 14. (2010)

2010 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Püsök Sarolta: Gyarapodni Isten és emberek előtti kedvességben - Hatékony kapcsolatteremtés és ápolás a lelkipásztori és tanári szolgálatban

PÜSÖK SAROLTA

III. 2. Önmagunk hibáinak beismerése

A saját hibáikat takargató emberek falat emelnek önmaguk köré. Cselekedetük belső mozgatómgója a félelem és bizalmadanság, rettegnek attól, hogy mások észreveszik gyengéiket, sebezhető pontjaikat, és netalán visszaélnek vele. Szerencsés esetben a külső szemlélő jó emberismerő, erős, egészséges személyiség, és képes segíteni ezeknek a képzeletbeli falaknak a lebontásában. Ellenkező esetben — ha a másik embert is leköti saját kilétének riadalma — a falat valós akadálynak, bevehetetlen erődnek véli, mert mögötte olyan erényeket sejt, amelyek mellett eltörpülne kopott életével, ezért inkább továbbmegy. Századunk egyik legnagyobb kihívása, hogy az elmagányosodott embernek legyen bátorsága abbahagyni a bujócskát önmaga és mások előtt. Széles kapukat tár az egymásra találás útján, aki meri felvállalni és megmutatni önmagát. Az ilyen ember környezetében sorra veszik le a többiek is álarcaikat, és végre egymás szemébe nézve, egymás kezét fogva kezdhetik el a bajok hatékony kezelését, a közös megoldáskeresést. Gyökössy Endre a hibák, tévedések beismerésének egy másik vetületére utal, amikor frappánsan így fogalmaz: „Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem les^ vége ssprako^ásuknak.”u Micsoda felszabadító ereje van az őszinteség ezen formájának, amikor az ember önmagával mer szembenézni. A többi ember felé történő nyitásnak valójában ez a tükörbenézés az első lépése.

7TÚ Békességre igyekvés

IV. 1. Panaszmentes élet

Az emberek nem szeretik az örökösen panaszkodó társaikat, szívesen elkerülik őket. A panaszmentes élet azonban nehéz feladat, olyan különös képességet, viszonyulás! módot igényel, amely által az ember függetleníteni tudja magát az életkörülményektől és történésektől. Az emberek fizikai és lelki fájdalomküszöbe változó, vannak akik a legkisebb horzsolástól is ájuldoznak, mások zokszó nélkül tűrik a mély fájalmat is, de az igazi művészet az, ha ezt nem érzéketlenségből teszik, hanem a belső nyugalmuk kiáradásának következtében. Valamilyen szinten az ember életében jelenlevő panasz mértéke az Istenbe vetett bizalom fokmérője. Aki belül képes lerendezni Istenével a történéseket, kifele sem fog folyamatosan tüzes panaszokat okádni. A magyar irodalomban az egyik legszebb ábrázolása ennek az Isten akaratában nyugvó életformának a Móricz Boldog embere. A riportregény főhőse, Joó György azzal a kívánsággal megy fel Pestre, író nagybátyjához, hogy írja meg élete történetét. A realista író le is jegyzi hiánytalanul a középkorú parasztember megpróbáltatásokkal teli életét. A kálvária elbeszélése egy megdöbbentő kijelentés által átminősül, panaszlajstromból vigasztaló, példaértékű bizakodássá válik azáltal, hogy a főhős ragaszkodik ahhoz, hogy mindent hiánytalanul írjon meg, de azt mindenképp, hogy ő mégis egy boldog ember volt. Utolsó mondatainak egyike: „Hálát adhatok az Istennek, hogy ebbe a szerencsébe részeltetett, hogy lelki boldogságot adott...”12 13

12 GYÖKÖSSY Endre: A boldogmondások margójára — Máté ev.5 rés% 1-12. In: Ünnep-naptár, szerk. Szathmáry Sándor, Kecskemét, 2002., augusztus 2.

13 MÓRICZ Zsigmond: Boldog ember, Budapest, Szépirodalmi kiadó, 1976, 234.

36 SÁROSPATAKI FÜZETEK 2010/4